Válogatott: Gera csapatának sem kegyelmeztek a horvátok – sima vereség az ötgólos meccsen

Az első félidőben Bíró Bence révén még szép találattal egyenlített a Gera Zoltán által vezetett U21-es válogatottunk, ám a horvátok a második félidőben kihasználták a hibáinkat és 4-1-re nyertek a felkészülési mérkőzésen, Zalaegerszegen.
Csakfoci Admin 2019. október 11., péntek 22:02
Az első félidőben Bíró Bence révén még szép találattal egyenlített a Gera Zoltán által vezetett U21-es válogatottunk, ám a horvátok a második félidőben kihasználták a hibáinkat és 4-1-re nyertek a felkészülési mérkőzésen, Zalaegerszegen.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 11., péntek 22:02

A 2021-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatottunk szeptemberi felkészülési mérkőzései közül az első sikerült jobban, a dánok elleni idegenbeli 0-0 után a norvégok magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak Felcsúton. Gera Zoltán az októberi összetartásra is meghívott néhány új játékost, közülük Varju Zoltán és Majnovics Martin a kezdőcsapatban kapott helyet a horvátok elleni, zalaegerszegi összecsapáson.

Az első helyzeteket a horvátok alakították ki, az első öt percben két fejesük is kevéssel kerülte el a kapunkat. A 9. percben viszont már nem hibáztak: egy labdakihozatalnál kissé körülményesek voltunk, a horvátok a jobb oldalukon megszerezték a labdát, és gyors ellentámadást vezettek, a beadás is pontosan érkezett, a középen berobbanó Sandro Kulanic pedig 7 méterről a kapunkba belsőzött (0-1). A gól után a horvátok játszottak fölényben, a mieink nehezen tudták átjátszani az ellenfél középpályáját, egy-két pontrúgásból tudtunk eljutni a vendégek kapujáig.

Sokat volt a magyar térfélen a labda, de a 16-osunk közelében rendre odaért egy védőnk, így a horvátok sem alakítottak ki igazán nagy lehetőségeket, a félidő közepén volt egy veszélyes lövésük. A 40. percben némileg váratlanul egyenlítettünk: Szalai Attila fülelt le egy átadást saját térfelén, megindult a bal oldalon a kapu felé, majd a Szánthótól visszakapott labdát az alapvonal közelében beadta, az érkező Bíró Bence pedig közelről, a rövid kapufánál a hálóba továbbított (1-1), kialakítva a félidei eredményt - tudósított az mlsz.hu.


Fotó: www.mlsz.hu

A szünetben Gera Zoltán egyet cserélt, Schäfer András helyére a diósgyőri Korbély Kristóf állt, a horvátok négy helyen változtattak. Kiegyenlített játékot hozott a félidő első tíz perce, de az 57. percben a horvátok kihasználták első helyzetüket: egy bal oldali akció végén a jobbösszekötő helyén érkező Bruno Bogojevic a jobb kapufát találta telibe, a kipattanó Neven Durasek elé került, közeli lövésébe Varju Zoltán még beleért, de a labda így is a kapu közepében kötött ki (1-2). A 71. percben növelte előnyét a horvát csapat, ezúttal is a bal oldalon kerültek a védelmünk mögé, a pontos beadást Ivan Posavec fejelte védhetetlenül a hálóba (1-3). A folytatásban is védekezésre kényszerültünk, folyamatosan a magyar térfélen zajlott a játék.

A hajrához közeledve kialakítottunk egy-két nagy helyzetet, de a horvátok kapusa bravúrt is bemutatva megakadályozta a szépítést. Ezen a napon a szerencse sem volt mellettünk, a 81. percben egy jobb oldali szabadrúgás után a felszabadítani próbáló Szalai Attiláról került a kapunkba a labda (1-4). A horvát válogatott az egész mérkőzés során kihasználta a magyar csapat védekezési hibáit, és ennek köszönhetően nyert magabiztosan.

Magyarország-Horvátország 1-4 (1-1)

Magyarország: Demjén Patrik - Bolla Bendegúz, Varjas Zoltán, Szalai Attila, Majnovics Martin - Kiss Bence, Szabó Bence (Tajti Mátyás, 70.) - Szánthó Regő (Szabó Máté, 65.), Schäfer András (Korbély Kristóf, 46.), Banó-Szabó Bence (Hinora Kristóf, 80.) - Bíró Bence (Májer Milán, 70.)

Gólszerzők: Bíró B. 40., ill., Kulenovic 9., Djurasek 59., Posavec 71., Szalai A. 81. - öngól

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz