U21: Néhány perc hiányzott a nagy bravúrhoz a csoportfavorit ellen - tabella

Húsz perc után már két góllal vezetett válogatottunk az esélyesebb svédek ellen, a hajrában azonban nem sikerült megtartanunk előnyünket.
Csakfoci Admin 2017. november 10., péntek 18:58
Húsz perc után már két góllal vezetett válogatottunk az esélyesebb svédek ellen, a hajrában azonban nem sikerült megtartanunk előnyünket.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. november 10., péntek 18:58

Magyarország U21-Svédország U21 2-2 (Bíró 17., 18., ill. Engvall 44., Larsson 86.)

Kiegyenlítetten kezdődött a mérkőzés, de az első nagy helyzet a vendégek előtt adódott: egy jobboldali szöglet után Brorsson fejelt nagy helyzetben, két méterről a kapufára. Szerencsére ezt a lehetőséget megúsztuk, és azonnal megbüntettük a svédeket. Ráadásul duplán. A 17. percben Szoboszlai tört be a 16-oson belülre, középre gurított, Sallói egyből lőtt, de blokkolták a lövését, a labda azonban Bíró elé pattant, aki pedig 8 méterről a jobb alsóba gurított. Egy perccel később Gazdag ugratta ki Bírót, ő pedig újra kilőtte a jobb alsót (2-0). A kétgólos előny megnyugtatta a magyar csapatot, amelynek ezután is voltak szép akciói, de a hajrára átvették az irányítást a svédek, és egy tetszetős akció végén Engvall közelről lőtt találatával szépítettek (2-1).

Fordulás után magasabb sebességi fokozatra kapcsolt az esélyesebbnek tartott vendégcsapat, és egyre többet támadtak a svédek. Sokáig tartottuk a 2-1-es előnyt, hol Demjén védett, hol az ellenfél támadó voltak pontatlanok, sőt Szalai révén el is dönthettük volna a meccset, ám ő éles szögből az üres kapu helyett a kapufát találta el. A hajrában aztán a csereként beállt Larsson egyenlített, egy védő lábáról elé pattanó labdát vágott a bal felsőbe. A hosszabbításban Gazdag lövőhelyzete végén még megvolt az esély, hogy miénk legyen a három pont, de nem talált kaput, így 2-2-es döntetlennel végződött az összecsapás.

Percről percre a találkozó történései - kattints!

Átigazolások
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Magyar foci
Doll kispadra vágyik
A Magyarországon élő Thomas Doll alig várja, hogy új csapata legyen. Azt is elárulta, egy osztrák klubbal nemrégiben kapcsolatban állt.
Légiósok
Bőszét megvennék
A tavaly szeptemberben a DAC-tól a Comónak kölcsönadott Bősze Levente maradhat az olaszoknál, miután azok érvényesítenék vásárlási jogukat. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz