U21: Kikaptunk a görögöktől - Mervót kiállították

 Az U21-es válogatottunk csak az ötödik helyen végzett csoportjában.
Privacsek András 2016. október 10., hétfő 15:34
 Az U21-es válogatottunk csak az ötödik helyen végzett csoportjában.
Szerző: Privacsek András 2016. október 10., hétfő 15:34

A magyar U21-es válogatott a Banai - Szivacski, Lenzsér, Szilvási, Forgács - Cseke, Szántó (Madarász, 27.)  - Holender (Kalmár, 46.), Prosser, Géresi (Balogh, 73.) - Mervó összeállításban lépett pályára a görögök elleni idegenbeli Eb-selejtezőn.

A 21. percben Donisz góljával a hazaiak szereztek vezetést, majd a második félidő elején Forgács beadása után Mervó egyenlített. Nem sikerült azonban elhozni az egy pontot, a 70. percben Kulurisz megszerezte a vezetést a görögöknek, majd a 83. percben Chariszisz találatával kialakult a 3-1-es végeredmény.

A hajrában Mervó megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította.

Ezzel a vereséggel sajnos csak Liechtensteint előztük meg, és a csoportunk ötödik helyén végeztünk.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz