U21-es Eb-selejtező: A mieink nagy riválisa a 97. percben ért el fontos sikert

A svédek tényleg az utolsó utáni pillanatban szerezték a győztes gólt, ezzel sajnos kissé elléptek a magyaroktól.
Budai László 2018. március 27., kedd 16:33
A svédek tényleg az utolsó utáni pillanatban szerezték a győztes gólt, ezzel sajnos kissé elléptek a magyaroktól.
Szerző: Budai László 2018. március 27., kedd 16:33

Nem csak hétfő esti, 3-0-s veresége miatt szomorkodhat az U21-es magyar válogatott. A mieink belgáktól elszenvedett vereségük után most már a csoport második helyének megszerzésében bízhatnak. A legjobb négy csoportmásodik ugyanis pótselejtezőt játszhat az Eb-ért, emiatt lenne fontos minél jobb eredménnyel megszerezni a belgák mögötti helyet.

A versenyfutásban azok a svédek lesznek a nagy riválisaink, akik kedd délután Ciprus ellen léptek pályára. Sokáig úgy tűnt, hogy a néhány napja a magyaroktól négyet kapott Ciprus meglepi ellenfelét, és pontot szerez, amivel a mieinknek is alaposan segített volna.

A svédek azonban Brorsson 97. (!) percben szerzett góljával megnyerték a meccset (0-1).

A csoport állása

1. Belgium 7 mérkőzés, 17 pont

2. Svédország 6 m., 14 p.

3. MAGYARORSZÁG 6 m., 11 p.

4. Cipris 8 m., 6 p.

5. Törökország 6 m., 5 p.

6. Málta 5 m., 0 p.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz