U17-es válogatott: Hétgólos meccsen győztek a magyar fiatalok - videó

Férfi U17-es válogatottunk Szegeden fogadta a szerbek korosztályos csapatát, és fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzni tudott.
Csakfoci Admin 2021. március 11., csütörtök 18:07
Férfi U17-es válogatottunk Szegeden fogadta a szerbek korosztályos csapatát, és fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzni tudott.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. március 11., csütörtök 18:07

A Szélesi Zoltán vezette együttes februárban játszotta le első idei felkészülési meccsét, akkor a gyengébb helyzetkihasználásunkat kihasználva a románok 2-1-es nyerni tudtak Gyulán - írja az mlsz.hu.

Ezúttal a szerb együttes volt az ellenfél, a találkozót Szegeden rendezték meg. Nem kezdtük jól a mérkőzést, az 5. percben egy kirúgás után gyors akciót vezettek a szerbek, melynek végén Spasojevic került ziccerbe, és lőtt a magyar kapuba (0-1). Gyorsan rendeztük a sorainkat, onnantól kezdve fölénybe kerültünk, és hamar sikerült megfordítani az eredményt.

A 17. percben Vancsa Zalán szerzett labdát a bal oldalon a szerb térfélen, egy csel után betört a 16-oson belülre, majd a balösszekötő helyéről a jobb alsó sarokba lőtt (1-1). A 20. percben már a magyar válogatottnál volt az előny, ezúttal a saját térfelünkön szereztünk labdát, majd egy gyors ellentámadás végén Vancsa kapott remek indítást, egyedül vezette a kapusra a labdát, és ismét a jobb sarokba helyezett. A 29. percben megdupláztuk az előnyt, Vancsa cselezte át magát védőjén a bal oldalon, az alapvonal közelében, majd éles szögből kapura lőtt, a labda túljutott a kapuson, a gólvonal előtt gurult végig, Gruber Zsombor pedig centikről a hálóba passzolt (3-1). A 34. percben egy bal oldali támadást követően Abadzija fejesével 3-2-re feljöttek a szerbek, ez maradt a félidei eredmény.

A második félidőt a szerbek kezdték jobban. Kabic okos góljával 3-3-ra alakult az állás. A folytatásban a mieink tettek többet a gólszerzés érdekében, és próbálkozásainkat a 63. percben siker koronázta, amikor Kocsis Dominik 24 méterről kilőtte a szerb kapu jobb alsó sarkát (4-3). A folytatásban a mieink magabiztosan őrizték az előnyt, így még az is belefért, hogy a hajrában elhibázzunk egy tizenegyest. A magyar válogatott egy fordulatos, jó iramú, küzdelmes mérkőzésen győzött 4-3-ra.

– El kellett telnie egy negyedórának, mire sikerült alkalmazkodnunk a fizikálisan roppant erős, agresszíven futballozó szerbek kellemetlen stílusához, onnantól kezdve viszont jól játszottunk, a játékosok megvalósították az előre megbeszélt taktikai elemeket, szép akciógólokat szereztünk, köszönhetően néhány kiemelkedő egyéni teljesítménynek is. Voltak persze hibáink, amit az ellenfél három góllal büntetett, tehát van javítanivalónk is, de az összkép mindenképpen pozitív volt. Örülök, hogy a csapat megvalósította, amit a mérkőzés előtt kértem tőlük, jól szálltak be a cseréink, illetve az is pozitívum, hogy a szerbek korai vezető gólja és a második félidei egyenlítése után is gyorsan rendeztük a sorokat, és a saját játékunkat játszva végül megérdemelten tudtuk megnyerni a mérkőzést – értékelt a mérkőzés után Szélesi Zoltán a szövetség honlapján.

Magyarország-Szerbia 4-3 (3-2)

Magyarország: Dala Martin - Farkas Bendegúz (Kaján Norbert, 46.), Dragóner Áron, Szabó Bence (Gincsai Zoltán, 46.), Kovács Patrik (Kovács Dominik, 60.) - Nagy-Kolozsvári Dániel (Gulyás András, 77.), Kocsis Dominik - Csóka Dominik (Tuboly Máté, 46.), Gyuris Aurél (Tóth Tamás, 77.), Vancsa Zalán (Földi Dominik, 88.) - Gruber Zsombor

Gólszerzők: Vancsa 17., 20., Gruber 29., Kocsis 63., ill. Spasojevic 5., Abidzija 34., Kabic 46.

A mérkőzés teljes felvétele:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz