U17: A magyar mezőnyfölény nem volt elég a románok elleni Eb-selejtezőn

0-0-ás döntetlennel ért véget a magyar U17-es válogatott első, vasárnapi Eb-selejtezője Románia ellen, a telki minitornán. A magyar csapat szinte végig mezőnyfölényben játszott, de a helyzeteit nem tudta kihasználni.
Dudás Gábor 2018. szeptember 30., vasárnap 20:36
0-0-ás döntetlennel ért véget a magyar U17-es válogatott első, vasárnapi Eb-selejtezője Románia ellen, a telki minitornán. A magyar csapat szinte végig mezőnyfölényben játszott, de a helyzeteit nem tudta kihasználni.
Szerző: Dudás Gábor 2018. szeptember 30., vasárnap 20:36

Az első félidő kisebb magyar lehetőségeket hozott csak, inkább a küzdelem dominált a pályán. Nem tudta azonban megdolgoztatni a román kapust igazán az U17-es csapat, mert az ellenfél tizenhatosánál rendre hiba csúszott a játékba.

A fordulás után veszélyesebbé váltak a románok támadásai is, de magyar helyzetek is akadtak, például a 65. percben, amikor egy jobb oldali szabadrúgás után Mester előtt adódott nagy lehetőség, majd Zuigéber fejese tévesztett célt. Három perccel később Hegyinek kellett nagyot védenie egy 23 méteres román szabadrúgás után, de a hajrában is volt egy komoly bravúrja a fiatal magyar hálóőrnek.

A helyzetek végül kimaradtak mindkét oldalon, maradt  0-0 Telkiben. A Preisinger Sándor vezette magyar korosztályos csapat a litván és a szerb válogatott ellen folytatja majd szereplését és próbálja meg kiharcolni a csoport első két helyének valamelyikét, amelyek biztos elitkörös szereplést jelentenének válogatottunk számára.

A csoport másik vasárnapi meccsén Szerbia 2-1-re verte a litvánokat.

U17-es Eb-selejtező:

Magyarország - Románia 0-0

Magyarország: Hegyi Krisztián - Buna Gábor, Balogh Botond, Posztobányi Patrik, Bekker Roland - Kata Mihály, Ominger Gergő (Baráth Péter, 63.) - Komáromi György (László Dávid, 91.), Mester Csaba (Molnár Rajmund, 81.), Zuigeber Ákos - Németh András (Szalay Szabolcs, 81.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz