Puskás-Suzuki Kupa: A Bayern és a Real is ott lesz az utánpótlástornán

Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.
Csakfoci Admin 2019. május 15., szerda 15:21
Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 15., szerda 15:21

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az európai topklubok utánpótláscsapatai mellett a brazil Flamengo újra elfogadta a meghívásukat. Hozzátette, reméli, hogy végre a felcsúti akadémia meg tudja nyerni a tornát, mert eddig az ezüstérem a legjobb eredményük.

Jelezte, hogy a Magyar Suzuki Zrt-vel szerződést hosszabbítottak, így továbbra is a cég lesz a főtámogatója a tornának.

Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte: a torna támogatásával a magyar futball megújulását segítik, vagyis az innovációt, amit a Suzukinál nagyon jól ismernek, hisz az a jövő záloga. Úgy vélte, a futballban ésszel, előrelátással, megújulva lehet folyamatosan előrelépni, s ezt képviseli a Puskás-Suzuki Kupa is, nem véletlenül került a kontinens elit utánpótlástornái közé.

Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatója elmondta, hogy a résztvevőket két csoportba sorsolták. Az A jelűben a házigazda Puskás Akadémia mellett a német Bayern München, a horvát Eszék és a görög Panathinaikosz szerepel, a B jelűben pedig a Budapest Honvéd, a spanyol Real Madrid, a román Hagi Akadémia és a Flamengo.

A mérkőzések kétszer harminc percesek lesznek, s a csoportban megszerzett helyezések alapján az utolsó napon helyosztókat rendeznek a hetedik, az ötödik, a harmadik és az első helyért. (MTI/pfla.hu)

Csoportbeosztások

A-csoport: Puskás Akadémia, Bayern München, NK Osijek, Panathinaikosz

B-csoport: Budapest Honvéd, Real Madrid, Academia Hagi, Flamengo


Menetrend

Június 6., csütörtök

12.30: Bayern München - Puskás Akadémia (Pancho Aréna)

14.15: Real Madrid - Budapest Honvéd (Puskás Pálya)

15.45: Panathinaikosz - NK Osijek (Puskás Pálya)

Június 7., péntek

13.30: Budapest Honvéd - Academia Hangi (Puskás Pálya)

15.15: Flamengo - Real Madrid (Puskás Pálya)

17.00: Puskás Akadémia - NK Osijek (Pancho Aréna)

Június 8. szombat

13.30: Academia Hagi - Real Madrid (IV. Pálya)

15.15: Budapest Honvéd - Flamengo (Puskás Pálya)

17.00: Bayern München - Panathinaikosz (IV. Pálya)

Június 9., péntek

13.30: Bayern München - NK Osijek (IV. Pálya)

15.15: Flamengo - Academia Hagi (IV. Pálya)

17.00: Puskás Akadémia - Panathinaikosz (Pancho Aréna)

Június 10., hétfő

13.00: Mérkőzés a 7. helyért (Puskás Pálya)

14.30: Mérkőzés az 5. helyért (Puskás Pálya)

16.30: Bronzmeccs (Pancho Aréna, M4 Sport)

18.00: Döntő (Pancho Aréna, M4 Sport)

19.30: Díjátadó (Pancho Aréna, M4 Sport)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz