Fotó: www.pfla.hu

Pintér az utánpótlás-reformról: "Szeretném végre látni a magyar foci felemelkedését" - ezek a legnagyobb problémák

A korábbi Fradi-edző szerint akár három év alatt simán utolérhető lenne a környező országok utánpótlás-nevelése.
Nyikes Zoltán 2020. június 10., szerda 13:03
Fotó: www.pfla.hu
A korábbi Fradi-edző szerint akár három év alatt simán utolérhető lenne a környező országok utánpótlás-nevelése.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. június 10., szerda 13:03

Honlapunkon is idéztük Pintér Attila egyik legutóbbi nyilatkozatát, amiben elmondta, hogy az elmúlt időszakot nem töltötte munka nélkül, tökéletesítette azt a magyar labdarúgás utánpótlás-nevelésének reformjáról szóló anyagot, amin már tíz éve dolgozik.

– Nem azért, mert a nagy megmondó szerepét akarom felvenni, csupán szeretném végre látni a magyar labdarúgás felemelkedését, azt, hogy elinduljon a nemzetközi szint felé. Többéves edzői tapasztalatomat osztom meg, azokra az alapvető elemekre koncentrálva, amelyeket az utánpótlásban kellene megtanítani. Folyamatosan figyelemmel kísértem a helyzetet, majd látva hogy nem javul, elkezdtem kidolgozni az anyagot – kezdte az utanpotlassport.hu-nak adott nyilatkozatát Pintér, aki a legnagyobb hibának a koncepció hiányát tartja, ami miatt egy helyben toporgunk. – Át kell gondolni az alapképzést, el kell ültetni a fiatalokban a pozitív agresszivitást, muszáj megoldani a felnőttkorba történő sikeres átmenetet, illetve különbséget kell tenni a korcsoportok között. A megfelelő korosztályokban kell nyomás alatt játszatni a gyerekeket, mert ha nem így teszünk, az a tanulófázis rovására megy. A fiatalabbaknak inkább tornákra, edzőmeccsekre van szükségük, hogy a tanultakat bátran merjék alkalmazni. Nem lehet mindenkiből Messi, Ronaldo, Zámbó, Détári vagy Ebedli, de jó csapatjátékos igen, és így is sokat elérhet.

Ugyanakkor nem biztos, hogy ha valaki gyerekként kiugróan tehetséges, a későbbiekben jó csapatemberré válik. Amikor a Győrrel 2013-ban bajnokok lettünk, nem a miénk volt a legjobb játékosállomány,

mégis mi lettünk a legerősebbek, mert rengeteg munkát tettünk bele a csapatba, és a mezőnyből mi játszottunk a legfegyelmezettebben. 

Pintér szerint egy év kellene ahhoz, hogy a klubokban beálljon egy megfelelő rendszer, és utána kettő-négy év alatt simán utolérhető lenne a környező országok utánpótlás-nevelése. A korábban a Ferencvárossal is bajnoki címet nyerő tréner úgy látja, elméleti szakemberek helyett több, gyakorlati, azaz dolgozó edzőre volna szükségünk.

– Az edzők többsége nem neveli a gyereket kellő alázatra, ami nem csoda, mert az belőlük is hiányzik. Továbbá az edzők képzésében nem a mennyiségre kellene összpontosítani, hiszen csak a megfelelően képzett szakember képes minőséget átadni a játékosoknak – tette hozzá a jelenleg csapat nélkül álló edző.

Olvastad már?
Pintér visszatérhet – új tulajdonos és sportigazgató is érkezhet az ETO-hoz
Honlapunk információi szerint nagy változások mehetnek végbe a másodosztályban szereplő ETO FC Győr vezetésében, ami szakmai vonatkozásban is fontos személycserékhez vezethet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz