Magyar tehetségből lehet német válogatott: Őt veszíthetjük el

Lecsapnának és honosíthatják a fiatal támadót. Egy német oldal szerint már német állampolgár az U15-ös válogatott játékosa.
Mokány Lajos 2017. január 7., szombat 8:42
Lecsapnának és honosíthatják a fiatal támadót. Egy német oldal szerint már német állampolgár az U15-ös válogatott játékosa.
Szerző: Mokány Lajos 2017. január 7., szombat 8:42

Miközben itthon többször is téma volt, kikből lehet esetleg magyar válogatott – felmerültek határontúli magyarok, származásuk alapján megfelelő jelöltek, de olyan külföldiek is, akik teljesítményükkel váltak esélyessé -, Németországban egy magyar tehetséget szemeltek ki maguknak.

Információink szerint ugyanis pár hete felmerült a lehetősége annak, hogy az 1860 München fiatal támadója, Takács Kevin német állampolgárságot kapjon, a müncheniek ugyanis azt szeretnék, hogy a jövőben a németek címeres mezében futballozzon, először az utánpótlás-csapatokban.

Az ügy kapcsán fontos leszögezni, hogy nem arról van szó, hogy a magyar szövetségnél esetleg mellőznék őt, hiszen ősszel még pályára lépett a korosztályos válogatottban.

A 2003-ban, Baján született Takács legutóbb az U15-ös magyar válogatottban kapott szerepet, a Montenegró elleni, 4-3-ra megnyert podgoricai találkozón be is talált a tehetség. Münchenben a „C-Junioren-Bayernliga Süd”-ben szereplő együttes tagja, amely jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságában.

Az ügy érdekessége, hogy a napokban viszont egy német oldal már német állampolgárként írt a játékosról. Ezek után fordultunk az MLSZ-hez ez ügyben, tudnak-e arról, hogy egy fiatal tehetségünk más ország színeiben folytathatja korosztályos szinten. Elmondták, hogy informálisan lehetett hallani arról, hogy van ilyen szándék, ám a szövetséghez hivatalosan és nem hivatalosan sem érkezett jelzés arról, hogy Takács Kevin esetleg állampolgárságot váltott volna. Hozzátették, hogy ilyen esetekben a döntés mindig a család szíve joga.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz