Lányokkal is focizott Gera, Király, Nyilasi és Torghelle

Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.
Dudás Gábor 2017. április 19., szerda 4:58
Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.
Szerző: Dudás Gábor 2017. április 19., szerda 4:58

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség és az OTP Bank tavaly novemberben indította el közös programját, amelynek célja, hogy országszerte felkutassa azokat a 10-14 éves labdarúgó tehetségeket, akik még nem igazolt játékosok, de szeretnek focizni, és szorgalmukkal, kitartásukkal, teljesítményükkel, valamint közösségi aktivitásukkal kitűnnek a társaik közül. A szóvivő hozzátette: a pedagógusok november közepe óta jelölhettek gyerekeket a programba, s végül 382 nevezés érkezett be.

"A jelöltek közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a tizennyolc fiút és tizennyolc lányt, akik bekerültek a programba. Ezeknek a gyerekeknek a többsége nehéz körülmények között él, de tulajdonságaik alapján kiemelkednek a társaik közül” – hangsúlyozta Sipos Jenő, aki bejelentette, hogy a kiválasztott fiatalok május 31-én a Groupama Arénában gálamérkőzésen vehetnek részt, ahol a keleti és a nyugati fiú-lány vegyes válogatott mérkőzik meg egymással a Magyar Kupa-döntő felvezetéseként.

 

A szerencsés ifjú tehetségek először kedden Telkiben, a bajnokok edzőtáborában találkozhattak, ahol délelőtt olyan – volt, illetve mai – válogatott játékosoktól leshették el a labdarúgás fortélyait, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Bognár István. A fiatalok ezután együtt játszhattak a hazai sztárokkal, majd délután egy elméleti képzés keretében a futball  szabályaiban és a magyar labdarúgás történetében való jártasságukat mérték fel. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz