Kiütés: 6-0-ra győzte le a magyar U18-as válogatott a svédeket

A Bene Ferenc vezette magyar U18-as válogatott remek játékkal, 6-0-ra győzte le a svéd korosztályos csapatot felkészülési mérkőzésen, Kecskeméten. Két nap alatt másodszor vertük az északiakat.
Dudás Gábor 2019. június 6., csütörtök 18:42
A Bene Ferenc vezette magyar U18-as válogatott remek játékkal, 6-0-ra győzte le a svéd korosztályos csapatot felkészülési mérkőzésen, Kecskeméten. Két nap alatt másodszor vertük az északiakat.
Szerző: Dudás Gábor 2019. június 6., csütörtök 18:42

A két csapat a héten másodszor találkozott egymással, a keddi első felvonást a mieink hátrányból felállva nyerték 2-1-re. A csütörtöki összecsapásra Bene Ferenc szinte teljes sorcserét hajtott végre a kezdőcsapatban, csak Varju Benedek és Tóth-Gábor Kristóf volt ott a kezdő sípszónál mindkét találkozón - írja az mlsz.hu.

A meccs első negyedórája nem úgy alakult, ahogyan elterveztük, inkább a svédek akarata érvényesült, és két-három lehetőséget is kialakítottak a kapunk előtt. A 20. percben egy kontra végén Kalafat Álmos góljával vezetést szereztünk, és hamarosan átvettük az irányítást, a szünet előtt Kapronczai Gergely is betalált, Kalafat pedig megszerezte második találatát.

A fordulás után egyértelmű fölényben játszott a magyar csapat, Körmendi Kevin a 48. percben négyre növelte az előnyünket, három perccel később Szabó Bálint már az ötödik gólunkat lőtte. A 6-0-ás végeredményt az 59. percben alakítottuk ki, ekkor Kapronczai beadása után a csereként beállt, korábban gólpasszt is jegyző Halmai Ádám fejelt a hálóba. Az utolsó félórában is veszélyesebben játszottunk ellenfelünknél, további lehetőségeket dolgoztunk ki, teljesen megérdemelt győzelemmel zárta az idényt a csapat.

Az U18-as válogatott nagyszerű félévet zárt, hét tavaszi mérkőzéséből hatot megnyert, olyan riválisokat is legyőzve, mint az olasz, a svájci vagy a svéd csapat, sikerei közül többet ráadásul fölényesen, nagy különbségű győzelem formájában ért el.

Játékosaim büszkék lehetnek a mai teljesítményükre, mert nemzetközi szinten bármilyen rivális ellen megsüvegelendő teljesítmény hatgólos különbséggel nyerni, most ráadásul egy nagyon erős ellenfelet tudtak magabiztosan legyőzni – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc. – Ez elsősorban a nagyszerű csapategységnek, a fegyelmezett védekezésnek és a hatékony helyzetkihasználásnak köszönhető, ezen a mérkőzésen minden pályára lépő labdarúgó motiváltan, nagy akarással küzdött. Külön örülök, hogy a játékosok megfogadták, amit szünetben kértem tőlük, és a második félidőben, a biztos előny tudatában sem vettek vissza, végig meggyőzően futballoztak. Szeretnék gratulálni minden kerettagnak az elmúlt félévben elért eredményekhez, bízom benne, hogy folytatni tudjuk a sikeres munkát a következő szezonban is.

Fontosnak tartom, hogy a csapat minden tagja mielőbb átlépjen és beintegrálódjon a felnőtt futballba, és a válogatott tavaszi teljesítménye alapján úgy gondolom, erre sokuknak jó esélye lesz a következő időszakban.

Köszönet illeti tavaszi kiváló munkájukért a stábom tagjait, valamint a játékosok felkészítő edzőit a kluboknál, az ő munkájukra is szükség volt a jó szerepléshez.

U18-as felkészülési mérkőzés

Magyarország - Svédország 6-0 (Kalafat 20., 40., Kapronczai 35., Körmendi 48., Szabó 51., Halmai 59.)

Magyarország: Ásványi Balázs - Lakatos Benjámin (Huszti András, 46.), Vágó Gábor, Varju Benedek, Körmendi Kevin - Radics Márton, Kocsis Bence - Kapronczai Gergely, Szabó Bálint, Kalafat Álmos (Cipf Dominik, 64.)- Tóth-Gábor Kristóf (Halmai Ádám, 46.)

Olvastad már?
Magyar álomrajt a Puskás-Suzuki Kupán: A Honvéd a Realt, a Puskás Akadémia a Bayernt verte - videók
Kiváló magyar kezdés a Puskás-Suzuki Kupán: a Honvéd U17-es csapata a Real Madrid fiataljait fektette két vállra (1-0), előtte pedig a Puskás Akadémia győzte le remek második félidei játékkal a Bayern Münchent (3-0).
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz