A Marcus Jahn szövetségi edző vezette magyar U19-es válogatott vasárnap elutazott Hollandiába, az Eb-selejtező minitornája helyszínére, ahol a szlovén, a holland, valamint a máltai korosztályos együttessel mérkőzik meg a következő napokban (mindhárom mérkőzést az Amszterdamhoz közeli Lissében rendezik).

A magyar válogatott lesz a torna legfiatalabb csapata, a keretből heten is 2000-es születésűek (a sorozatban az 1999. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt), ők tagjai voltak a tavaszi U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyen végző válogatottnak – írja az mlsz.hu.

A csoportból két válogatott jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi, finnországi U19-es Európa-bajnokságra.

Azzal a céllal érkeztünk Hollandiába, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a csoportból – mondta az mlsz.hu-nak Marcus Jahn a hollandiai megérkezést követően. – Úgy érzem, hogy erős keretet tudtunk összerakni, amelyben hét fiatalabb labdarúgó is helyet kapott, akik az U17-es Európa-bajnokságon már bizonyították rátermettségüket. Motiváltan, jó hangulatban készül a csapat, ezért a stáb is optimistán várja az első mérkőzést, amelyen a fizikálisan erős, remek támadójátékkal rendelkező szlovénok ellen lépünk pályára. A hollandok számítanak a torna favoritjainak, míg a magyar és a szlovén válogatott nagyjából hasonló játékerőt képvisel, ezért a szerdai mérkőzés kulcsfontosságú lehet a továbbjutás szempontjából. Apró részletek dönthetik el ezt a mérkőzést, de szervezett, fegyelmezett játékkal legyőzhetjük a szlovénokat, és nagy lépést tehetünk a továbbjutás felé.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Bese Balázs (Budaörs), Varga Ádám (Puskás Akadémia)

Védők: Krebsz Máté (Ajka), Mocsi Attila (Videoton FC), Berdó Máté (Paksi FC), Majnovics Martin (Mattersburg), Bolla Bendegúz (Videoton FC) , Csóka Dániel (Wolverhampton)

Középpályások: Lustyik Levente (MTK Budapest), Schafer András (MTK Budapest), Csonka András (Ferencváros) Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Kiss Bence (Haladás), Palincsár Martin (MTK Budapest)

Támadók: Szerető Krisztofer (Stoke City), Bévárdi Zsombor (Siófok), Kundrák Norbert (Ferencváros), Bencze Márk (Vitesse), Torvund Alexander (Videoton FC), Szabó Levente (Genoa)

 

A magyar válogatott programja:

Október 4., 19.00

Magyarország-Szlovénia

Október 7.

Hollandia-Magyarország, 16.00

Október 10.

Málta-Magyarország, 18.00

 

Interjú: “Itt gyorsabbnak, erősebbnek kell lenni” – Storck jobbkeze futballokos, de félős magyar játékosokról beszél