Nagyot küzdve győzött az U19-es válogatott, de nem jutott tovább

A magyar korosztályos válogatott Bíró B. és Szabó B. találatával 2-1-re nyert a skótok ellen, de a csehek osztrákok elleni győzelme miatt nem jutott tovább az elitkörből.
Budai László 2017. március 27., hétfő 16:33
A magyar korosztályos válogatott Bíró B. és Szabó B. találatával 2-1-re nyert a skótok ellen, de a csehek osztrákok elleni győzelme miatt nem jutott tovább az elitkörből.
Szerző: Budai László 2017. március 27., hétfő 16:33

Az U17-es válogatott tegnapi sikere és továbbjutása után ma az U19-esek is azért léptek pályára, hogy az elitkörből kijussanak az Európa-bajnokságra. Az idősebb korosztálynak annyiban nehezebb dolga volt, hogy nem volt elég nyernie, az is kellett, hogy az osztrákok legyőzzék a cseheket.

Az első félórában mindkét csapat előtt egy-egy komolyabb lehetőség akadt: a skótok Johnstone közeli helyzete után lőhettek volna gólt, de a játékos az oldalhálóba lőtt, a másik oldalon Hinora 21 méteres kísérletét ütötte el a skót kapus. Pár perccel később azonban már ő sem védhetett, és egy komoly védelmi hiba után Bíró a bal sarokba lőtt (1-0).

Ezzel a góllal szereztünk vezetést - kattints!

A második játékrészben a skótok leginkább beívelésekkel próbálkoztak, ám nem tudtak komolyabb zavart okozni. A mieink részéről Csernik lőtt a 62. percben, de a bal sarok elől McCorie menteni tudott.

A 74. percben egy szöglet után eltűnt az egyik skót játékos a tizenhatosunkon belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amelyet Johston lőtt a jobb sarokba (1-1).

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}A hajrában Hinora második sárgája után még kaptunk egy piros lapot, a mieink azonban nem adták fel, mentek előre és tizenegyest, valamint piros lapot harcoltak ki. A büntetőt Szabó B. értékesítette. Az utolsó pillanatokban még egy kiállítást összehoztak a skótok, így ők végül csak kilenc emberrel fejezték be.

A magyar csapat tehát kiharcolta a győzelmet, de a csehek is legyőzték az osztrákokat (3-0), így nem sikerült a továbbjutás. A mieink hat ponttal zárták a csoportot a második helyen.

Magyarország U19-Skócia U19 2-1 (Bíró B. 35. Szabó B. 88.,, ill. Johnston 74.) - kiállítva: Hinora 80., ill. Johnston 88., Porteous 92.

MAGYARORSZÁG: Demjén – Hinora, Szalai Attila, Tóth B., Gergényi – Csernik, Kleisz, Szabó B., Takács – Szabó L., Bíró B.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  1. Csehország 9 pont
  2. MAGYARORSZÁG 6 pont
  3. Ausztria 3
  4. Skócia 0

A teljes mérkőzés

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz