Csoportelsőként elitkörös az U17-es válogatott

A szerbek 1-0-s legyőzésével csoportelsőként elitkörös az U17-es válogatott, folytatás tavasszal.
Mokány Lajos 2018. október 6., szombat 14:41
A szerbek 1-0-s legyőzésével csoportelsőként elitkörös az U17-es válogatott, folytatás tavasszal.
Szerző: Mokány Lajos 2018. október 6., szombat 14:41

A magyar és a szerb válogatott is egy győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött várta a hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező utolsó játéknapját. A szerbek valamivel kényelmesebb helyzetben készültek a találkozóra, az eddigi eredmények alapján egy döntetlennel ők végeztek volna előrébb a tabellán. Preisinger Sándor szövetségi edző nem számíthatott Németh András játékára, a Belgiumban légióskodó támadó a litvánok elleni sérülése nem jött rendbe a mérkőzésre.

Az mlsz.hu tudósítása szerint jól kezdtük a találkozót, gyorsan mezőnyfölényt harcoltunk ki, és gyors akcióinkkal többször is sikerült megbontanunk a szerb védelmet. A vendégek egy-egy pontrúgásból tudtak veszélyeztetni, de nem volt benne a játékban, hogy gólt szereznek.

A mieink ezzel szemben sorra dolgozták ki a helyzeteiket, Zuigéber Ákos és Mester Csaba is nagyon aktív volt, nem tudták tartani őket a védők.

A 29. percben e két játékos dolgozott ki lehetőséget a balösszekötő helyén, Mester bepasszolta a labdát Baráth Péternek, aki 16 méterről a hálóba lőtt (1-0).

A szünetig akár két újabb gólt is szerezhettünk volna, előbb Posztobányi Patrik hibázott ziccerben, majd Zuigéber Ákos tévesztett célt hasonlóan nagy helyzetben.

A második félidő is magyar mezőnyfölénnyel és helyzetekkel kezdődött, de ekkor már a szerbek is alakítottak ki veszélyesebb lehetőségeket a kapunk előtt. Nagy iramú, fordulatos volt a mérkőzés, a mieink nem elégedtek meg az egygólos vezetéssel, ellenfelünknek pedig muszáj volt nagy erőket mozgósítania az egyenlítés érdekében. A hajrához közeledve a szerbek átvették az irányítást, de szervezetten, jól védekeztünk, a kontráink pedig végig veszélyesek voltak. A 82. percben Mester Csaba fordult kapura a 16-oson belül, lövése után a bal kapufáról pattant ki a labda.

Az utolsó percekre beszorultunk a kapunk elé, de hősiesen védekezve tartottuk az előnyünket, egészen a háromperces hosszabbítás végéig.

A mieink 1-0-ás győzelmet azt jelenti, hogy Preisinger Sándor csapata két győzelemmel és egy döntetlennel, hét ponttal, kapott gól nélkül nyerte meg a tornát, megelőzve az ötpontos románokat és a négypontos szerbeket.

Magyarország-Szerbia 1-0 (1-0)
Magyarország: Hegyi Krisztián - Buna Gábor, Horváth Milán, Balogh Botond, Bekker Roland - Kata Mihály, Posztobányi Patrik, - Komáromi György (Hosszú Zétény, 86.), Baráth Péter (László Dávid, 81.), Zuigéber Ákos (Ominger Gergő, 75.) - Mester Csaba (Molnár Rajmund, 86.)
Gólszerző: Baráth a 29. percben

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz