A Puskás Akadémia a Genkkel játszik a döntőben

A házigazda Puskás Akadémia csapata és a belga Genk játssza a 11. Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntőjét.
Csakfoci Admin 2018. május 20., vasárnap 19:45
A házigazda Puskás Akadémia csapata és a belga Genk játssza a 11. Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntőjét.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 20., vasárnap 19:45

Az A-csoportban hat ponttal első helyen álló Puskás Akadémia a nulla pontos Panathinaikosz együttesét fogadta. A végletekig kiélezett meccsen 1-1-es döntetlent játszottak a görögökkel, így bejutottak a torna döntőjébe.

Az első percben egy görög fejest követően Papp Zsombornak kellett nyújtózkodnia, hat perccel később Magyar Zsolt tizennyolc méterről lőtt kapu fölé. A 18. percben Papp Lászlót buktatta Sadikaj a tizenhatoson belül. A védő piros lapot kapott, viszont a büntetőt a sértett nem helyezte eléggé, így a görög kapus bravúrral hárított. Hat perccel később Sipos próbálkozott húsz méterről, Chatzigiannakis ismét védett. Egy percre rá Papp László előtt adódott óriási lehetőség, egyedül törhetett kapura, azonban a görög hálóőr megint a helyén volt – számolt be a pfla.hu.

A második játékrész is Puskás-rohamokkal indult. A 34. percben a csereként beállt Komáromi került helyzetbe, de Chatzigiannakis eszén nem járt túl most sem. Egy perccel később Tzavidas szerezhetett volna vezetést a csapatának, de közelről a jobb kapufa mellé passzolt. Az 55. percben, szép támadás végén Komáromi már a kapust is kicselezte, középre passzolt, ám ott nem érkezett társa. Az 59. percben aztán jött a sokk: a kapunk előtt kialakult kavarodásban Athanasakopoulos eszmélt a leggyorsabban, és gólt szerzett. Akadémistáink azonban nem adták fel, és a hosszabbításban egy szögletet követően Nagy Zalán egyenlíteni tudott, így a döntőben a belga Genk csapatával találkoznak.

11. Puskás-Suzuki-Kupa, A-csoport:

Puskás Akadémia–Panathinaikosz 1-1 (Nagy 63., ill. Athanasakopoulos 59.)

Puskás Akadémia: Papp Zs. – Gáspár (Papp M.), Koch, Posztobányi, Körmendi ¬– Sipos, Radics, Kocsis (Nagy Z.), Magyar (Dankó) – Skribek (Kotula), Papp L. (Komáromi)

Panathinaikosz: Chatzigiannakis – Vagiannidis, Paraskevopoulos, Sadikaj, Spinos, Lazaridis (Anastopoulos) – Mavroudis, Tzavidas (Tsimpokas), Athanasakopoulos (Siatounis), Zagaritis – Serpezis

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz