U21-es csapatunk a második helyről folytatja

A legidősebb utánpótlás-korosztály a felnőtt világversenyekre való kvalifikációhoz hasonlóan nem egy-egy torna keretében, hanem néhány havonta sorra kerülő találkozókon harcolhatja ki az Európa-bajnoki részvételt. Minderre van is idő, hiszen az Eb-re csak 2019-ben kerül majd sor, és a mieink nem is esélytelenek a kijutást illetően. Annak ellenére, hogy a negyedik kalapba kaptunk besorolást, jelenleg a második pozíciót foglaljuk el a tabellán 8 ponttal, köszönhetően a Málta és a Ciprus elleni győzelemnek, valamint a svédek és a törökök elleni döntetlennek. A hatcsapatos csoportban az első helyezés ér biztos repülőjegyet az Eb színhelyére, Olaszországba, a négy legjobb második pótselejtezőn dönt a fennmaradó két hely sorsáról. Most két találkozó jön a magyar fiúknak, együttesünk egyébként a legfiatalabb átlagéletkorú a csoporton belül.

Az U21-es válogatott márciusi selejtezői

Magyarország-Ciprus: március 22. (csütörtök) 20:00, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Belgium – Magyarország: március 26. (hétfő) 20:00, Leuven

A kerethirdetésnél azokra a játékosokra támaszkodtam, akik az őszi mérkőzéseken bizonyították, hogy számíthatok rájuk, mert mind hozzáállásban, mind teljesítményüket illetően kiérdemlik a bizalmat.

Örülök, hogy ezúttal jóval kevesebb sérülés nehezíti a dolgunkat, és a válogatott szinte minden alapemberére számíthatok a soron következő mérkőzéseken. Szoros a csoport élmezőnye, ezért minden pontnak nagy jelentősége van, egyetlen botlással is lépéshátrányba kerülhetünk a riválisokkal szemben. Ciprus ellen ennek megfelelően hazai pályán a győzelem a célunk, de nem szabad abból kiindulnunk, hogy idegenben nyerni tudtunk, mert ellenfelünk az őszi mérkőzésen is bizonyította, hogy remek játékerőt képvisel – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Michael Boris szövetségi edző.

Az U21-es csapat kerete

Kapusok: Demjén Patrik (Budaörs), Zima Ádám (Dorog), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők: Lenzsér Bence (Paks), Pávkovics Bence (Újpest FC), Kecskés Ákos (Korona Kielce), Jancsó András (Haladás), Tóth Bence (Videoton FC), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Katona Máté (MTK Budapest)
Szivacski Donát (Vasas), Szalai Attila (Mezőkövesd), Gergényi Bence (Szeged)

Középpályások: Vida Máté (Vasas), Haris Attila (Balmazújváros), Szoboszlai Dominik (Liefering), Rácz Barnabás (Haladás), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Zsótér Donát (Újpest FC)

Csatárok: Bíró Bence (Guimares), Balogh Norbert (Palermo) , Koszta Márk (Mezőkövesd), Sallói Dániel (Kansas City), Varga Kevin (DVSC)

A címvédővel is meg kell küzdeniük U19-eseinknek

Nagy izgalmak végén  jutott tovább az előző selejtezőkörből U19-es csapatunk, amely még az előző edzővel, Marcus Jahnnal vette sikerrel a hollandiai akadályt. Azóta már Németh Antal felelős a gárda felkészítéséért, amelyre cseppet sem vár könnyű feladat. A holland-magyar-szlovén-máltai előselejtező után az eltikörben a korosztályban címvédő Anglia, majd Macedónia és Lettország következik. A helyzetet nehezíti, hogy kizárólag a csoportelsők vehetnek részt a júliusi, finnországi kontinensviadalon.

U19-es válogatottunk elitkörös mérkőzései

Anglia-Magyarország: március 21. (szerda) 14:00, Macedónia

Macedónia-Magyarország: március 24. (vasárnap) 14:00, Macedónia

Lettország-Magyarország: március 27. (kedd) 14:00, Macedónia

– Erős riválisok várnak ránk, és mindjárt kezdésnek a korosztályos világ- és Európa-bajnokokkal felálló angolok ellen lépünk pályára. Ellenfelünk nagyszerű képességű játékosokkal rendelkezik, a legrosszabb, amit tehetnénk, hogy magunkra húzzuk őket, mert kilencven percnyi nyomást biztosan nem bírnánk ki ellenük. A célunk ezért az, hogy megpróbáljuk megakadályozni, hogy fel tudják építeni a támadásaikat. Nehéz dolgunk lesz, de miután csak egy csapat jut ki az Európa-bajnokságra, megpróbáljuk eredményesen zárni a meccset, és megőrizni az esélyt a továbbjutásra – fogalmazott Németh Antal szövetségi edző az MLSZ honlapján.

Az U19-es csapat kerete

Kapusok: Bese Balázs (MTK Budapest), Varga Ádám (PFLA) , Varga Ádám (Ferencváros)

Védők:: Krebsz Máté (Ajka), Mocsi Attila (Videoton FC), Berdó Máté (Paksi FC), Majnovics Martin (Mattersburg), Bolla Bendegúz (Videoton FC) , Schindler Olivér (Paderborn), Csóka Dániel (Wolverhampton), Kiliti Róbert (Vác FC)

Középpályások: Lustyik Levente (Békéscsaba), Csonka András (Ferencváros), Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Kun Bertalan (PSV Eindhoven), Schafer András (MTK Budapest) , Stoiacovici Dávid (Budapest Honvéd),
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Palincsár Martin (Budaörs)

Csatárok: Bévárdi Zsombor (Siófok), Májer Milán (Budapest Honvéd), Schön Szabolcs (Ajax), Kiss Tamás (Haladás), Kundrák Norbert (Soroksár), Lakatos István (Soroksár) , Szabó Levente (Genoa)

Tippelj és nyerj a Magyarország-Anglia U19-es Eb-selejtezővel!
 

U17-es válogatottunk a tavalyi sikert ismételné meg

A tavalyi, horvátországi kontinenstornán az ötödik helyen végző, Szoboszlai Dominik nevével fémjelzett 2000-es korosztály után most a 2001-eseken a sor, hogy hasonló sikert érjen el. A felnőtt válogatott mellett is dolgozó Szélesi Zoltán maradt a csapat szövetségi edzője, a játékosok személye viszont néhány kivétellel teljesen kicserélődött – a tavalyi gárda tagjainak nagy része már az U19-esek sikeréért küzd. Nos, egyelőre úgy néz ki, az egy évvel fiatalabbakra is szép eredmények várhatnak, ugyanis a 2017-es selejtezőtornán nemcsak Walest és Koszovót verte meg, hanem az esélyesebbnek tartott holland csapat ellen is győzött (1-0). Százszázalékos teljesítménnyel érkeznek tehát az elitkörre a magyar fiúk, és az első selejtezőkörhöz hasonlóan ezúttal is hazai pályán küzdhetnek – immár a kijutásért az angliai Eb-re. Érdemes hangsúlyozni, hogy itt a csoportelsők mellett a hét legjobb második helye is garantált a kontinenstornára.

Az U17-es csapat elitkörös meccsei

Magyarország – Szlovénia: március 22. (csütörtök) 14:00, III. ker. TVE-pálya

Magyarország – Románia: március 25. (vasárnap) 14:00, III. ker. TVE-pálya

Magyarország – Izrael: március 28. (szerda) 14:00, Új Hidegkuti Nándor Stadion

– Hűen a korábbiakhoz, illetve a mindig is vallott elveimhez, a cél a továbbjutás, azaz az első vagy a második hely elérése. Fontos a siker a fiatal játékosok szempontjából is, de a legfontosabb maga a nevelés, hogy felnőtt játékosként majd erősségei lehessenek a magyar labdarúgásnak. Nem lesz könnyű továbbjutni, mert nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik a csoportunk. Nyilván nem azonos nehézségű csoportból jutottak tovább az ellenfelek, de biztos vagyok abban, hogy senki sem véletlenül került el idáig, az izraeli, a román és a szlovén csapat is erős. A mi csapatunk kitűnően szerepelt az ugyancsak hazai rendezésű őszi minitornán. Erősségünk a csapategység. A keret egyébként folyamatosan formálódott az elmúlt időszakban, az aktuálisan legerősebb kerettel vágunk neki a tornának – mondta a szövetség honlapján Szélesi Zoltán.

Az U17-es csapat kerete

Kapusok: Ásványi Balázs (PFLA), Kiss Ágoston (Illés Akadémia), Németh Botond (Videoton FC)

Védők: Varju Benedek (MTK Budapest), Lakatos Benjámin (DVSC), Posztobányi Patrik (PFLA), Nyári Patrik (Illés Akadémia), Farkas Marcell (DVTK), Papp László (PFLA), Kalmár Olivér (Győri ETO FC), Vida Kristóf (FTC)

Középpályások: Irimiás Gergő (Budapest Honvéd), Csala Tibor (Csíkszereda), Kocsis Bence Máté (PFLA), Kovács Máté (MTK Budapest), Szabó Bálint (Videoton FC)

Csatárok: Cipf Dominik (Budapest Honvéd), Papp Marcell (FTC), Skribek Alen (PFLA), Kapronczai Gergely (MTK Budapest), Tóth-Gábor Kristóf (Illés Akadémia), Beke Péter (HSV)