U21: Tengerentúli légiós is helyet kapott a keretben

A magyar U21-es válogatott novemberben Svédország és Ciprus ellen lép pályára Eb-selejtező mérkőzésen. Michael Boris szövetségi edző kihirdette az erre a két mérkőzésre készülő keretet.
admin 2017. október 31., kedd 15:19
A magyar U21-es válogatott novemberben Svédország és Ciprus ellen lép pályára Eb-selejtező mérkőzésen. Michael Boris szövetségi edző kihirdette az erre a két mérkőzésre készülő keretet.
Szerző: admin 2017. október 31., kedd 15:19

Jelen pillanatban két kör után négy ponttal állnak a magyar fiatalok selejtezőcsoportjukban, miután hazai pályán 2-1-re megvertük Máltát, majd döntetlent játszottunk Törökországgal. Az igazi erőpróba most jön, hiszen a svédek korosztályos csapata 2015-ben megnyerte az Európa-bajnokságot.

Michael Boris keretéből kiderül, hogy a szövetségi edző két olyan játékost is behívott az együttesbe, aki még nem játszott a selejtezősorozatban. Az egyikük az 1999-es születésű Bese Balázs, míg másik futballista a tengerentúlon szereplő Sallói Dániel.

A magyar korosztályos csapat a svédek ellen november 10-én 17 órakor lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban, míg a ciprusiak elleni idegenbeli találkozóra november 14-én kerül sor.

A magyar U21-es válogatott kerete

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bese Balázs (Budaörs)
Horváth Dániel (Csákvár)

Védők:

Lenzsér Bence (Paksi FC)
Polgár Kristóf (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Kecskés Ákos (Termalica)
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Pávkovics Bence (Újpest FC)
Tóth Bence (Videoton FC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Szivacski Donát (Vasas)
Katona Máté (MTK Budapest)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)
Haris Attila (Balmazújváros)
Szalai Attila (Mezőkövesd)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Tóth Máté (Szombathelyi Swietelsky Haladás)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Zsótér Donát (Újpest FC)

Támadók:

Bíró Bence (Guimares)
Korozmán Kevin (MTK Budapest)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Kundrák Norbert (Ferencváros)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz