U21: Korábbi 79-szeres válogatott is szerepet kap Gera stábjában – ők az új szövetségi edző segítői

Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
Csakfoci Admin 2019. július 29., hétfő 17:52
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 29., hétfő 17:52

Az U21-es válogatott a következő időszakban nem szerepel tétmérkőzéseken, hiszen automatikus résztvevője a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságnak. Az első felkészülési meccset szeptemberben, Dániában játssza le az együttes, de Gera Zoltán már augusztus 12-13-án tart egy kétnapos edzőtábort a keretnek.

Nagyon fontos volt a számunkra, hogy elkezdhessük a munkát, hiszen azok a válogatottak, amelyeknek ősszel elindul a selejtezősorozat, már elkezdték a felkészülést, és ilyen módon előttünk járnak – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán, szövetségi edző.

Számomra az a legfontosabb, hogy megismerjük egymást, hogy kicsit egymásra hangolódjunk, és elkezdjük az edzéseket, éppen ezért mérkőzés ezúttal nem szerepel a programban. Szeretném, hogy a játékosok mielőbb megismerjék az elképzelésünket.

Az már korábban eldőlt, hogy Gera Zoltán mellett a korábbi válogatott Sándor György is a team tagja lesz. Egy korábbi másik játékostárs, a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmos ugyancsak csatlakozik edzőként a stábhoz, a kapusedző Végh Zoltán, az erőnléti edző Gáspár László lesz, a videóelemzői feladatokat pedig Beregi István látja el.

Nagyon örülök, hogy olyan csapat állt össze a válogatott mellett, amelyet kinevezésemkor elképzeltem, hiszen mindenki segíteni tudja majd a fiatalok felkészítését – mondta a kinevezések kapcsán Gera Zoltán.

A teljes szakmai stáb

Vezetőedző: GERA Zoltán

Pályaedző: SÁNDOR György, VANCZÁK Vilmos

Kapusedző: VÉGH Zoltán

Erőnléti edző: GÁSPÁR László

Videóelemző: BEREGI István

Fzioterapeuta: SMELÓ Dávid, SELYEM István

Szerelésfelelős: ARANY Zoltán

Orvos: Dr. KOLLÁR Iván, Dr. TARR Márton

Csapatmenedzser: TEODORU Bence

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz