U21-es válogatott: Tajti és több új játékos is bizonyíthat

A magyar U21-es válogatott pénteken, magyar idő szerint 17.00 órakor Bakuban lép pályára felkészülési mérkőzésen a házigazdák ellen. Több új játékos is lehetőséget kaphat.
Budai László 2018. június 8., péntek 10:24
A magyar U21-es válogatott pénteken, magyar idő szerint 17.00 órakor Bakuban lép pályára felkészülési mérkőzésen a házigazdák ellen. Több új játékos is lehetőséget kaphat.
Szerző: Budai László 2018. június 8., péntek 10:24

U21-es válogatottunk legközelebb szeptemberben, Svédországban játszik Európa-bajnoki selejtezőt, de előtte pénteken délután egy felkészülési mérkőzésen is pályára lép Azerbajdzsánban. Az eddigi Eb-selejtezők meghatározó játékosai közül többen is az A-válogatottal készülnek, mások pedig pihenőt kaptak Michael Boristól, a mieink szakvezetője így kipróbálhat néhány új futballistát is, akik közül többen akár még két-három évig is U21-es csapattagok lehetnek.

Boris: Bízom benne, hogy bizonyítanak

- A keret játékosainak nagyobb része már jól ismeri a csapatunk játékát, és az elmúlt napokban az új futballisták is megismerkedhettek az elképzeléseinkkel - mondta a pénteki mérkőzés előtt az mlsz.hu-nak Michael Boris szövetségi edző. - A fiatalabbak is beilleszkedtek az együttesbe, és az edzéseink alapján úgy gondolom, mindenki készen áll a holnapi mérkőzésre. Bízom az eredményes játékban, és abban is, hogy sok jó egyéni teljesítményt láthatunk a mérkőzésen, és minél többen bizonyítják, hogy a későbbiekben is helyük lehet a keretben.

A magyar válogatott csütörtökön félnapos utazást követően, éjjel 2-kor érkezett meg bakui szálláshelyére. Csütörtök délután már a meccs helyszínén, az azeri szövetség edzőközpontjának tengerparti pályáján, a 6000 néző befogadására alkalmas Dalgha Arénában edzett a csapat.

Az U21-es válogatott kerete

Kapusok: Zima Ádám (Dorog), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők: Pávkovics Bence (Újpest), Szabó Norman (Vác), Kecskés Ákos (Korona Kielce), Szalai Attila (Mezőkövesd), Hinora Kristóf (Nyíregyháza)

Középpályások: Haris Attila (Balmazújváros), Hursán György (Békéscsaba), Gergényi Bence (Szeged 2011), Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Forgács Péter (Budafok), Tajti Mátyás (Malaga), Szabó Bence (Nyíregyháza), Schafer Andras (MTK Budapest)

Támadók: Kundrák Norbert (Soroksár), Makrai Gábor (DVTK)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz