U19-es elitkör: Hétgólos drámát nyert a magyar válogatott, de lemarad az Eb-ről

A macedónok felső léccel kezdték a második félidőt, egy 11-est is kihagytak, majd bár így is előnybe kerültek, a mieinknek sikerült a fordítás.
Budai László 2018. március 24., szombat 15:55
A macedónok felső léccel kezdték a második félidőt, egy 11-est is kihagytak, majd bár így is előnybe kerültek, a mieinknek sikerült a fordítás.
Szerző: Budai László 2018. március 24., szombat 15:55

Remekül kezdte U19-es válogatottunk a házigazda macedónok elleni Eb-elitkörös mérkőzést: Kiss Tamás harcolt ki szabadrúgást veszélyes helyen, a pontrúgást Lustyik lőtte a kapufára, az onnan kipattanó labdát pedig Mocsi passzolta a kapuba (0-1). A hazaiak azonban sajnos hamar egyenlítettek: Atanasov beadása után Kolevski fejelt közelről a kapuba (1-1).

A 30. percben a korábban már besárgult Berdót Kiliti váltotta, és nem sokkal később ismét előnybe kerültünk: Kiss szerzett labdát, majd Schönhöz passzolt a 16-oson belül, utóbbi pedig 15 méterről kilőtte a bal alsót (1-2). Vezetésünk azonban ezúttal sem tartott sokáig, a szünet előtt közvetlenül Mitrovski egyenlített: lövése Kilitin pattant meg, így került a labda a kapuba (2-2).

A második félidőt erősen kezdték a hazaiak: Trapanovski már az első percben eltalálta a felső lécet, majd Besének kellett többször is védenie, emellett a macedónok sorrá harcolták ki a szögleteket. A mieink részéről Kissnek volt nagyobb helyzete, aki Schön passzával ugrott ki, de hiába emelte át a kapuson a labdát, az a kapu mellé hullott.

A félidő közepe aztán óriási pezsgést hozott. Előbb Krebsz szabálytalansága után 11-eshez jutottak a macedónok, Atanasov büntetőjét azonban bravúrral védte a jó felé mozduló Bese! Igaz, nem sokkal később Kolevski egy jól eltalált lövéssel így is vezetést szerzett a hazaiaknak (3-2). Ezúttal azonban nekünk sikerült hamar egyenlíteni: Mitrovski szabálytalansága után 11-eshez jutottunk, amelyet Lustyik lőtt magabiztosan a bal sarokba (3-3). Ezután Kolevski lövését fogta bravúrral Bese, majd újra a tarthatatlan macedón próbálkozott, de a kapu torkában blokkoltunk.

Miután pedig megúsztuk a meleg pillanatokat, Schön szólója után Bévárdi lőtt a léc alá 16-ról, ezzel ismét a mieinknél volt az előny (3-4)! Ezt pedig végre sikerült is megőrizni, így nagy meccset nyertünk.

A csoport másik mérkőzésén az angolok 3-0-ra verték a letteket, így biztos, hogy Anglia nyeri majd a csoportot, és jut ki az Eb-re.

U19-es elitkör

Macedónia U19-Magyarország U19 3-4 (Kolevski 12., 64., Mitrovski 45+2., ill. Mocsi 4., Schön 36., Lustyik 67. – 11-esből, Bévárdi 82.)

A csoport állása: 1. Anglia 6 pont, 2. Magyarország 3 pont, 3. Lettország 3 p., 4. Macedónia 0 p.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz