A magyar válogatott szombaton megkezdte szereplését a brazíliai U17-es világbajnokságon, az ellenfél a korosztályos világbajnokság legsikeresebb válogatottja, az ötszörös aranyérmes Nigéria volt a B-csoport első fordulójában.

Remekül indult a mérkőzés, a 3. percben máris vezetést szereztünk: László a bal oldalról ívelte a hosszúra a labdát, ahol érkezett Komáromi és közelről a jobb alsóba helyezett, 0-1.

Ezt követően Nigéria átvette az irányítást, de nem tudott helyzetet kialakítani, stabil lábakon állt a magyar védelem, míg nem a 18. percben a semmiből Ubani esett el a 16-oson belül Orosz szorításában, amiért tizenegyest adott a játékvezető. A jogosan megítélt büntetőt Tijani a jobb alsóba gurított magabiztosan, Hegyi a másik irányba vetődött, 1-1.

Preisinger Sándor csapatát azonban nem zavarta meg a bekapott gól, a 28. percben egy ellentámadás során jobbról középre eljutott a labda, ahol a lendületben érkező Major 15 méterről a bal sarokba csavart, 1-2.

A nigériaiak a félidőig hátralévő időben mezőnyfölényben játszottak, Etim, Tijani és Olusegun is próbálkozott lövéssel, ám előbbi két játékos kísérletét könnyedén védte Hegyi, utóbbi pedig nem talált kaput.

A második játékrész első nagyobb lehetőségét a magyarok alakították ki, az 53. percben Komáromi került jó lövőhelyzetbe, ám a próbálkozásába beleértek, így szöglet lett belőle. Az afrikai csapat nem igazán jelentett veszélyt Hegyi kapujára, hiába birtokolták többet a labdát, lövéseik többnyire jócskán mellé vagy fölé mentek.

Aztán az utolsó 15 perc rémálommá vált: a 79. percben egy szöglet után Ibrahim fejelt öt méterről a kapunkba, majd a 81. minutumban egy bal oldalról érkező beadást a hosszún Adeniyi fejelt a jobb alsóba, így fordítottak a nigériaiak a semmiből.

Ibrahim

Adeniyi

Itt még nem volt vége, a 85. percben Tijani szabadrúgása megpattant a sorfalon, a labda így Hegyit becsapva a kapu bal oldalába vágódott, 4-2.

Ez pedig végképp a mérkőzés végét jelentette, a magyar csapat már nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, így vereséggel kezdett Preisinger Sándor szövetségi edző együttese.

U17-es világbajnokság, B-csoport, 1. forduló

Nigéria–Magyarország 4-2 (Tijani 20., 85. – az elsőt tizenegyesből, Ibrahim 79., Adeniyi 81., ill. Komáromi 3., Major 28.)

Nigéria: Jinadu – Ibrahim, Ikenna, Etim – Said (Francis 92.), Ojediran, Tijani, Opeyemi (Amoo, 58.) – Adeniyi, Olsegun – Ubani (Jabaar 75.).
Magyarország: Hegyi K. – Orosz D. , Balogh B., Horváth M., László D. – Kata, Ominger (Posztobányi, 46.), Kosznovszky (Zuigeber 87.) – Komáromi, Németh A., Major (Baráth 77.).