U17-es válogatott: Felnőtt csapat elleni edzőmeccs után utaztak el fiataljaink a világbajnokságra

Preisinger Sándor együttese három napot töltött Telkiben, majd útra kelt az U17-es világbajnokág helyszínére.
Csakfoci Admin 2019. október 20., vasárnap 13:45
Preisinger Sándor együttese három napot töltött Telkiben, majd útra kelt az U17-es világbajnokág helyszínére.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 20., vasárnap 13:45

A válogatott tagjai szerdán délután találkoztak az MLSZ edzőközpontjában, az első közös program a végleges vb-keret kihirdetése volt, majd este megkezdte a világbajnokságra való közvetlen felkészülést a csapat - jelezte az mlsz.hu. A portál hozzáteszi, a Telkiben töltött három napban két kinti labdás edzésen vettek részt a játékosok, emellett átmozgató és regeneráló jellegű feladatokat is végeztek a játékosok. Péntek este a Nyíregyháza NB II-es felnőtt csapata ellen lépett pályára a válogatott edzőmeccsen, a szombati indulás előtt pedig még egy utolsó átmozgatás szerepelt a programban.

– Az elmúlt három napban több feladatunk is volt, igyekeztünk felfrissíteni néhány taktikai elemet, illetve hangsúlyt fektettünk arra, hogy formába hozzuk, gyorsítsuk, fizikálisan felkészítsük a kinti jelentős terhelésre a játékosokat. Azért kötöttünk le egy másodosztályú felnőtt csapat ellen edzőmérkőzést, hogy a játékosok szokják a magasabb ritmust, a fizikálisan erős ellenfeleket, és ebből a szempontból kimondottan hasznos volt az összecsapás, ami számomra is adott pár fontos visszajelzést – fogalmazott Preisinger Sándor az MLSZ hivatalos oldalának.

A magyar válogatott közel 30 órás repülőút után magyar idő szerint vasárnap este érkezik meg Goianiába, a három csoportmérkőzés helyszínére. Nemzeti csapatunk október 26-án, magyar idő szerint 22.00 órakor a nigériaiak ellen lép pályára, október 29-én (itthoni idő szerint éjfélkor) Ausztrália lesz az ellenfél, majd november 1-jén 21.00 órakor Ecuador ellen zárják a csoportkör küzdelmeit. A kvartett első két helyezettje és a hat csoport négy legjobb harmadikja jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz