A Belvon Attila vezette magyar U16-os válogatott a héten két hatérmenti mérkőzést játszik a szlovénokkal, az elsőn kedden lépett pályára a két együttes Nagykanizsán, mintegy 500 néző előtt. Az mlsz.hu beszámolója szerint a találkozó első félidejében a magyar válogatott jóval többet birtokolta a labdát ellenfelénél, de csak néhány alkalommal jutott el kidolgozott helyzetig. Ezek közül egyet sikerült gólra váltania, a 31. percben egy szépen kijátszott akció végén Németh Dániel vette be a kaput (1-0).

A szlovénok kontrákból próbáltak veszélyeztetni, de Senkó Zsombornak nem sok dolga volt a kapuban. A fordulás után a szlovénok bátrabb játékot vállaltak fel, a mieink ellentámadásokra rendezkedtek be, és a 47. percben a Németh ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőből Sztojka Dominik volt eredményes (2-0).

Nagy szóló végén parádés gól

Három perccel később eldőlt a meccs, Helembai Márk szerzett labdát a saját térfelén baloldali védőként, az MTK Budapest tehetsége végigrobogott a pályán, közben három védőt is sikerült leráznia, végül a kifutó kapus fölött a hálóba emelt (3-0). A szlovénok az 59. percben szépítettek (3-1), de ennél közelebb nem tudtak kerülni a mieinkhez, a magyar válogatott magabiztos győzelemmel zárta a találkozót.

– Azokból a taktikai elemekből és játékelvekből amiket az edzéseken gyakoroltunk, sikerült jó pár dolgot megvalósítani a pályán, de figyelni kell a ki nem kényszerített hibák elkerülésére, mert ezekből sok támadást vezetett az ellenfél. Elégedett vagyok a játékkal, és jó pár nagyszerű egyéni teljesítmény is akadt a csapatban – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Szlovénia 3-1 (1-0)

Magyarország: Senkó Zsombor – Vámos Gergő (Biben Barnabás, 66.), Csinger Márk, Török Kevin, Helembai Márk – Sztojka Dominik, Kispál Tamás, Nagy Sámuel (Farkas Botond, 57.) – Kovács Mátyás (Bényei Ágoston, 73.), Németh Dániel (Bakos Zsombor, 57.), Kerezsi Zalán (Varga Donát, 57.)
Gólszerző: Németh 31., Sztojka 47., Helembai 50.