"Szoboszlai rengeteget segített" - a Salzburg magyar tehetsége elmondta, miben más az osztrák foci

Szoboszlai Dominik segített neki beilleszkedni, sikeresen felzárkózott csapattársaihoz és a Salzburgban 5 mérkőzésen 3 gólos Bukta Csaba azt is elárulta, mik a legnagyobb különbségek az osztrák és a magyar foci között.
Mokány Lajos 2018. október 13., szombat 12:48
Szoboszlai Dominik segített neki beilleszkedni, sikeresen felzárkózott csapattársaihoz és a Salzburgban 5 mérkőzésen 3 gólos Bukta Csaba azt is elárulta, mik a legnagyobb különbségek az osztrák és a magyar foci között.
Szerző: Mokány Lajos 2018. október 13., szombat 12:48

A 17 esztendős Bukta Csaba februárban hagyta a háta mögött Debrecent, és csatlakozott a Red Bull Salzburg akadémiájához. Az ifjú szélső a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának mesélt az elmúlt közel 8 hónapról.

- Nagy változás volt, hiszen gyorsan kellett dönteni, de nagyon örülök neki hogy ide kerülhettem. Csodálatos az akadémia. Tudtam, hogy több komolyabb klub is figyel a válogatottban, és a bajnokikon, de pontos csapatneveket nem tudtam. A menedzsereimmel úgy beszéltük meg, hogy ők nem beszélnek erről, én pedig a meccseken ugyanúgy odateszem magam. Később megtudtam, hogy a Salzburg hónapok óta figyelt engem, és a Debrecennel is meg tudtak állapodni.

Bár a közeg új, kimondottan szokatlan dologgal nem került szembe Bukta.

- Az itteni magyarok összetartanak. Szoboszlai Dominik rengeteget segített nekem. Major Samu ugyebár csapattársam, ő is sok segítséget kap, neki a szülei is itt vannak. A magyar srácoknak hála, könnyen be tudtam illeszkedni, ők ismerték a többi játékost is. Debrecennel sem volt semmi
probléma, minden adott volt a fejlődéshez. Ez egy kicsit más világ. Mindenki tudja, hogy a Salzburg mekkora csapat, mekkora az anyagi háttér, illetve milyen a szakmai stáb. Ez egy álom minden fiatal számára.

"Eleinte csak 20-30 percet bírtam, most 90-et"

A klubok közti különbségeket a következőképpen írta le a magyar tehetség:
- Itt rengeteg az új eszköz, de jelentős eltérés azért nincs az edzésmódszerek között. A Salzburgnak a letámadás a filozófiája, minden korosztálynál ezt alkalmazzák. Ez kezdetben nehéz volt, fizikailag nagyon igénybe vett. Eleinte csak 20-30 percet bírtam a pályán, most már megy a 90 is. Erősödnöm kell, ezzel tisztában vagyok, és mondják is sokan, de van egy olyan testalkatom, amivel ez nem könnyű.

Bár a posztja egy darabig komoly kérdőjel volt az edzők számára, úgy fest, megtalálták a helyét a pályán.

A Salzburg 4-4-2-gyémánt alakzatban játszik. Én eredetileg szélső voltam, de itt úgymond nincs szélső pozíció. Több poszton is kipróbáltak, most csatár vagyok, és 5 meccsen 3 gólt szereztem. A gyorsaságom, és a technikai tudásom az erősségem, de mindenben kell még fejlődnöm.

Bár Bukta Csaba már most komoly eredményt ért el azzal, hogy a Salzburg U19-es csapatában alapember, az iskolát sem szeretné feladni: Debrecenben magántanuló és a napi két edzés mellett is szeretne leérettségizni, sőt akár továbbtanulni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz