Mint honlapunkon is beszámoltunk róla, második helyen végzett elitkörös csoportjában, így kijutott az írországi Európa-bajnokságra a Preisinger Sándor vezette U17-es magyar labdarúgó-válogatott.

A mieink ma tizenöt nemzet azonos korosztályú válogatottja társaságában kaptak ellenfeleket a május 3. és 19. között rendezendő kontinensviadalra. A dublini sorsolás előtt elkészítették a kiemeléseket (a mieink nem kerültek be a kiemeltek közé), illetve biztos volt, hogy Írország automatikusan az A csoportba kerül.

Fiataljaink a C jelű négyesbe nyertek besorolást Izland, Portugália és Oroszország társaságában. Ezzel elkerülték az első ránézésre halálcsoportnak tűnő, D jelű kvartettet, amelyben a spanyolok, az olaszok és a németek is helyet kaptak, valamint a szintén nagyon jó nevekből álló B jelűt, amelyben Hollandia, Franciaország és Anglia is szerepel. Hozzá kell tenni azonban, hogy az utánpótlásban nagyon nehéz az esélyeket meghatározni.

A csoportokból az első két helyezett jut a negyeddöntőkbe, a csoportmeccsek után egyenes kieséses lebonyolítással folytatódik a torna. A négy közé jutásért rendezett találkozók vesztesei közül a két, a csoportban legjobb eredményt elérő válogatott játszik az 5. helyért, amely – az első négyhez hasonlóan – kvalifikál az októberi, brazíliai U17-es világbajnokságra.

Meddig vezethet az út a mieinknek az Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Oroszország négyesből? 🇹🇯⚽️

Közzétette: csakfoci.hu – 2019. április 4., csütörtök

A májusi, írországi U17-es Eb csoportbeosztása

A-csoport: Írország, Belgium, Csehország, Görögország

B-csoport: Hollandia, Franciaország, Anglia, Svédország

C-csoport: Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Oroszország

D-csoport: Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria