Gera az U21-es válogatott sima veresége után: "Nem tudom elfogadni, hogy..." – ez hangzott el az öltözőben

A szövetségi edző a norvégok elleni háromgólos vereséget követően elmondta, túl nagy lépést szerettek volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni.
Nyikes Zoltán 2019. szeptember 11., szerda 8:35
A szövetségi edző a norvégok elleni háromgólos vereséget követően elmondta, túl nagy lépést szerettek volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. szeptember 11., szerda 8:35

Kedd este a honlapunkon beszámoltunk arról, hogy az U21-es válogatott szövetségi edző, Gera Zoltán hazai bemutatkozásán 3-0-ra kikapott korosztályos nemzeti csapatunk Norvégiától a Pancho Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen. A korábbi 97-szeres válogatott középpályás a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán értékelte a vereséget.

– Ez a mérkőzés megmutatta, hogy még fejlődnünk kell ahhoz, hogy felnőjünk a nemzetközi szinthez, elsősorban sebességben volt jelentős lemaradásunk a norvégokkal szemben – értékelt a mérkőzés után Gera Zoltán. – Az első félidőben viszontláttam védekezésben, amit kértünk a játékosoktól, de a szünet után elveszítettük a szervezettségünket.

A mérkőzés után elmondtam az öltözőben is: azt nem tudom elfogadni a futballistáktól, hogy hátrányban játszva szétessen a csapat játéka, a kompaktságunkat minden körülmények között meg kell őriznünk.

Ma felvállaltunk egy nyíltabb játékot, a mérkőzés egyik tanulsága, hogy túl nagy lépést szerettünk volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni, és a védekezésünket úgy összerakni, hogy arra építkezni tudjunk a későbbiekben.

A 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es csapat legközelebb október 11-én, Zalaegerszegen lép majd pályára, ahol Horvátország lesz majd az ellenfele, ugyancsak felkészülési találkozón. Ezután Szlovéniába utazik, ahol október 15-én a házigazdákkal játszik egy meccset. November 14-én az északírek otthonában lépünk pályára, míg utolsó idei mérkőzésünkön az osztrákokat fogadjuk november 18-án.

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz