U17-es Eb: Újabb lépést tettek a mieink a továbbjutás felé - videó

A magyar válogatott ismét hátrányba került, de Szerető remek góljával egyenlítettünk. Feröer ellen már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
Budai László 2017. május 4., csütörtök 13:15
A magyar válogatott ismét hátrányba került, de Szerető remek góljával egyenlítettünk. Feröer ellen már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
Szerző: Budai László 2017. május 4., csütörtök 13:15

A franciák remek legyőzése után a magyar U17-es válogatott Skócia ellen folytatta szereplését az Európa-bajnokságon.

A félidő első tíz-tizenöt percében fölényben voltak a skótok, igaz, komolyabb lehetőséget nem tudtak kialakítani a kapunk előtt. A magyar csapat ezután folyamatosan átvette az irányítást, és elsősorban Csoboth révén veszélyeztetett: a franciák ellen duplázó magyar fiatal előbb kiszorított szögből lőtt – a kapus védett -, majd egy szép szóló végén tüzelt mellé. A legnagyobb lehetőség azonban akkor volt, amikor Schön jobbról lőtt középre Csoboth felé, Houston azonban mentett a gólvonal közeléből. Hiába támadtunk folyamatosan, ellenfelünk szerzett vezetést: Houston középre ívelt szabadrúgása után Ásványi mellényúlt, a labdára Rudden csapott le, és az üres kapuba lőtt. A félidő hajrájában Welsh is kifejelt egy magyar kísérletet a gólvonalról, maradt az egygólos skót előny.

A második félidőben is folytatódott a magyar nyomás, ennek pedig meg is lett az eredménye. A nagy lendülettel megiramodó Csobothot csak szabálytalanul tudták megállítani 20 méterre a kaputól, a megítélt szabadrúgást pedig Szerető kíméletlenül bevarrta a bal felsőbe (1-1). A skótok a kapott gól után kijjebb jöttek, de arra azért figyeltek, hogy továbbra se nyíljanak ki. A győzelem megszerzéséhez a szinte végig jobban játszó mieink álltak közelebb, végül maradt az 1-1, amellyel egy újabb lépést tettünk a továbbjutás, és akár a csoportelsőség felé is.

A magyar csapat már egy Feröer elleni döntetlennel is továbbjuthat.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz