A csakfoci.hu korábban beszámolt róla, hogy a magyar U18-as válogatott újabb sikert ért el, hiszen hátrányból felállva nyerte meg a svédek elleni felkészülési mérkőzést Kecskeméten. A mérkőzés után Bene Ferenc szövetségi edző értékelt a lefújást követően.

Nem volt igazán gördülékeny a csapatjátékunk, kevésszer tudtunk az ellenfél mögé kerülni, hiányoltam a gyors, kombinatív játékot, ami az utóbbi időszakban jellemzett bennünket. Viszont szervezetten védekeztünk, és a gyors ellentámadásokból, valamint az oldalforgatásokból is sikerült gólhelyzeteket kialakítani, ezekből egy-egy gólt is szereztünk. Védekezésben voltak apró problémáink a második félidő elején, de ezeket egy szerkezeti átalakítással megoldottuk. Örülök, hogy a játékosok jó hozzáállással futballoztak, és eredményes kontrajátékunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. Külön gratuláció a csapatnak, hogy hátrányból felállva sikerült megnyernie a találkozót – mondta a svédek elleni meccset követően Bene Ferenc szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A magyar U18-as válogatott csütörtökön délben ismét megmérkőzik a svédek ellen a Széktói Stadionban.

Újabb siker: Hátrányból fordítva nyert a magyar U18-as válogatott