“Személyes okaim voltak a távozásra”

Miért kellett végül Magyarországról távoznia? Mit mondtak Önnek, 1 év után miért nem hosszabbították meg a  szerződését?

Az, ami a magyar sajtóban megjelent – mely szerint az MLSZ nem hosszabbította meg a szerződésemet –, nem volt valós. A saját elhatározásom volt, hogy a szerződésem lejárta után nem folytatom a munkámat szövetségi edzőként, mivel úgy tapasztaltam, hogy a tevékenységem nem volt kellő mértékben értékelve úgy, ahogy szerintem megérdemeltem volna. A távozásomról szóló téves újságcikkek engem is megleptek, és kellemetlenül érintettek, engem senki nem kérdezett meg erről. Az MLSZ tájékoztatása aztán már a valóságot tükrözte, valóban az én kérésemre nem hosszabbítottuk meg a szerződésemet. Személyes okaim voltak, 2017 júliusától másképpen terveztem a pályafutásomat, és erről a szövetséget, illetve Bernd Storck sportigazgatót is részletesen tájékoztattam. Más újságcikkekben egyébként a Magyarországon dolgozó külföldi edzők fizetéséről is téves hírek jelentek meg, túlzóak voltak és nem felelt meg a tartalmuk a valóságnak.

 

Lehet tudni, miért nem voltak egy hullámhosszon Bernd Storckkal a közös munkájuk vége felé?

A tevékenységem az U21-es csapat mellett kiterjedt az U20-as, sőt, tulajdonképpen valamennyi korosztályos (U15, U16, U18, U19) válogatott munkájának megszervezésére. Az új futball-metodológia megalkotásában és ennek gyakorlati kivitelezésében is részt vettem, de több vidéki csapattal és akadémiákkal is együtt dolgoztam. Ezek a dolgok azonban nem jelentek meg sehol hivatalosan. Az U21-es válogatottnál végzett munkámat a felnőtt nemzeti csapatnak alárendelve, annak érdekében végeztem, ezt tartottam az elsődleges feladatomnak. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy fontos szerepem volt az elért eredményekben az új-zélandi U20-as vb-n is, és úgy gondoltam, hogy egy profi labdarúgó-edző munkáját másoknak kellene megítélnie és értékelnie, de ez nem történt meg az esetemben. Sok téren egyetértettünk Bernd Storckkal.  Az igazság az, hogy sokat segített nekem az edzői karrieremben, de a részemről sem maradt el ennek a “viszonzása”, néhány fontos eredményében magam is döntő szerepet játszottam. Hosszú ideig jó viszonyban voltunk, ezt bizonyítja, hogy a közös munkánk befejeztével sem állt szándékunkban egymást kritizálni. Amit hiányoltam, az a munkám elismerése volt a részéről.

Közösen vállaltunk munkát egy külföldi országban, a sikereink és a kudarcaink is közösek voltak. Sokat áldoztam fel azért, hogy Bernd Storckkal Magyarországon dolgozhassak. Nem a pénz miatt mentem oda, volt munkám itthon is, más indokok vezettek, részt akartam venni valaminek a felépítésében. Az U21-es válogatottat kvázi “feláldoztuk” a felnőttcsapat sikeréért, de erről sajnos senki nem beszélt, Storck sem. Úgy gondoltam, hogy köszönöm, ebből nem kérek többet. 10 órákat dolgoztam naponta Telkiben a felnőtt válogatott sikeréért is, de utána a nevemet nem hallottam sehol és senkitől. De ilyen az élet és ilyen a futball.

 

Az U20-as vb-n még együtt irányították Bernd Storckkal a csapatot. Önnek mennyi beleszólása volt a munkába, a csapatösszeállításba?

Gyakorlatilag az edzések legnagyobb részét én vezettem és a csapat-összeállításban is közreműködtem, illetve az aktuális ellenfelek megfigyelésével és játékuk elemzésével is én foglalkoztam.

“Én meg mertem mondani Storcknak az igazságot”

Meglepte, hogy időt előtt véget ért a Storck-korszak a válogatottnál és az MLSZ-nél?

Nem mondhatnám, hogy meglepett, hogy Bernd Storck még a szerződése lejárta előtt távozott, de azt sem, hogy nem. Abban viszont biztos vagyok, hogy az elgondolásaimmal és munkámmal segíteni tudtam volna neki sok problémájának megoldásában.

Én voltam azon kevés emberek egyike, akik meg merték mondani neki az igazságot a labdarúgást érintő döntései kapcsán, még akkor is, ha esetleg azzal ő nem értett egyet.

 

A saját munkáját egyébként hogyan értékelné az U21-es Eb-selejtezőkön?

Az adott körülmények között elvégzett munkámmal elégedett lehetek, nem úgy a mérkőzésen elért eredményekkel. Igaz, ezek gyakran rajtam kívül álló tényezőkön is múltak. A selejtezőkön például többször is előfordult, hogy alapembereket nélkülözve kellett összeállítanom a kezdőcsapatot, mivel abban az időben ezek a játékosok az A-válogatottal készültek, bár kevés játéklehetőséget kaptak ott. Így ott sem játszottak és az U21-es csapatot sem tudták jobb eredményekhez segíteni. Ugyanakkor, ha csak az eredményekre összepontosítottam volna, nem hívtam volna meg a keretbe olyan játékosokat, mint Kleinheisler László a Videotonból, ahol nem is kapott játéklehetőséget, de én bíztam a képességeiben, amikor senki más nem, és így volt alkalma játszani, fel is kerülhetett az A-válogatottba is. Ugye a folytatást pedig ismerjük Norvégia ellen. Több mérkőzésen előfordult, hogy a korosztálynál 1-2 évvel fiatalabb játékosok is lehetőséget kaptak, bíztam a tehetségükben, és volt alkalmuk fejlődni labdarúgóként. Ráadásul úgy kellett kezdenem a selejtezősorozatot, hogy előtte csak egyetlen felkészülési mérkőzésem volt a csapattal, Olaszország ellen, és ennyi nem volt elég ahhoz, hogy taktikailag is összeérjen a válogatott. A klubcsapatokkal történt megegyezés – azaz, hogy az alap felkészítési időszakokban a játékosok kizárólag velük készülnek és nem a válogatottal – az U21-es csapat felkészítésének a rovására ment. Kár, hogy ezek a dolgok sem jelentek meg egyébként a sajtóban, mert ilyen körülmények között nem reális az eredmények hajszolása. A legfontosabb célkitűzés az kellene, hogy legyen, hogy a legtehetségesebb fiatal játékosok minél jobban felkészülve kerüljenek majd a felnőtt válogatottba.

 

A legjobb U21-es magyar játékosokkal dolgozott együtt, de nyilván figyelte a 18-20 éveseket is. Milyennek látja ebből kifolyólag a magyar futball következő 5 évét? Jobbak lehetünk, mint most, vagy visszaesés jöhet?

Mivel az U21 mellett a többi korosztályt is figyelemmel kísértem, így volt alkalmam megismerni a játékosállományt, a kimagasló tehetségeket mindegyik csapatnál. Ebből a szempontból a magyar labdarúgás biztató úton jár, de ahhoz, hogy igazán nagy lépéseket tegyen előre, sok problémát meg kell oldani a következő években. Ettől függ minden: hogy jobb lesz-e a magyar foci, vagy esetleg elindul a hanyatlás. De nem lehet pár év alatt újraépíteni mindent, ahhoz több idő kell.

Gondot jelent például a magyar bajnokság színvonala, amely ugye közel sincs a topligákhoz, ehhez képest meglehetősen nagyok az elvárások. Hiába nyer a Honvéd vagy a Ferencváros bajnoki címet, utána nem igazán van esélye bekerülni a BL-be vagy az EL-be, mert az NB I erre nem készíti fel őket. Probléma az is, hogy nem alakul ki otthon egy erős utánpótlás, például egy színvonalas U19-es bajnokság, mert a fiatalok egy jelentős része szerintem túl korán külföldre szerződik, már 15-16 évesen, ami szerintem nem helyes út. Technikailag talán már készen állnak arra, hogy légiósnak álljanak, de mentálisan biztosan nem, az lehetetlen, nem csak Magyarországon, de mindenhol. Előbb férfivá kellene válniuk, nem gyerekként külföldre szerződniük.

Az nagyon jó elképzelés, hogy az állam és az MLSZ anyagilag támogatja a fejlődést, a sportpályák építését. Ez is azt jelzi, hogy van egy hosszú távú és jól kidolgozott terv. Jó irányba indultak el a dolgok, de szüksége lesz időre és türelemre is, hogy évről évre jobb eredményeket érjenek el. A magyar labdarúgás eredményekben gazdag múltja miatt a szurkolók elvérásai is nagyok. Öt év alatt is lehet akár sokat fejlődni, de ehhez egy tervszerű és következetes szakmai munkára lesz szükség.

 

Magyar fiatalok: Pro és kontra

Mi tetszett Önnek leginkább a magyar játékosokban és mi nem? Van, amiben speciálisak a futballistáink?

A legtöbb magyar játékosnál tetszett nekem a tudásvágy, elméletben és gyakorlatban is tanulni akarnak a futballisták. Ugye a válogatottaknál jobbára csak 3-4 nap áll az edzők rendelkezésére, ennyi ideje van arra, hogy esetleg megtanítson dolgokat a játékosoknak. Ennek ellenére feltűnt, hogy sajnos a magyar fiataloknál van egy negatív jellemvonás is, ez pedig a következetlenség, vagyis a játékosok nem feltétlenül hajlamosak arra, hogy hosszú távon és komolyan is magára a focira összpontosítsanak. A mai generáció elég messze van az egykori magyar labdarúgókra jellemző speciális képességektől, így labdakezelés, a rúgótechnika, a cselezés, a szabályos szerelések terén is van lemaradásuk, de a foci irányába tanúsított egyéni motiváció is sokszor hiányzik.

 

Egy év alatt volt rálátása a magyar focira. Mit tapasztalt, mi volt a legnagyobb gond nálunk, látott-e fejlődést?

A legnagyobb probléma a magyar labdarúgásban a türelmetlenség a játékosokkal, csapatokkal szemben az eredménytelenség miatt. Ez igaz a szurkolók, de a csapatok vezetői és tulajdonosai részéről is. Egy bizonyos fokig persze ez érthető is, hiszen a válogatottak és a klubcsapatok is több mint 30 éve adósak a kiugró eredményekkel nemzetközi szinten. A másik nagy probléma a gyakori edzőváltás a csapatoknál, minden szinten, és a játékoskeretek állandó változtatása, a stabilitás hiánya, ami megint csak eredménytelenséghez vezet.

Egy másik gondot az jelenti, hogy kevés olyan vidéki terület van Magyarországon, ahol megmaradt volna hosszú időn át egy sajátos filozófiája, specifikus jellemzője a focinak. Hogy mire gondolok? Debrecen vagy Miskolc környékén, a Diósgyőrnél például jellemzően a fizikálisan erős játékosok vannak jelen, míg például Szombathely vidékén a technikásabb fiatalok. De Csehországban is van erre példa, a Spartánál például többségében voltak az alacsonyabb és technikailag remek adottságokkal bíró tehetségek, de ők is elveszítették ezt egy picit. A magyar focinak vissza kell találnia a gyökereihez, a hagyományaihoz, meg kell találnia újra az identitását, a Honvédnak úgy kell játszania, mint a Honvédnak, a Ferencvárosnak, mint a Ferencvárosnak. Lehet tanulni a németektől, a spanyoloktól, a franciáktól vagy az olaszoktól, de a magyar identitás megőrzése nagyon fontos. Nem csak másolni kell a többi országot.

 

“Soha nem tapasztaltam ilyen pozitív atmoszférát”

Ha lehetőséget kapna rá, dolgozna újra Magyarországon, akár az NB I-ben?

Profi edzőként számításba vennék minden ajánlatot, megkeresést, bármelyik országból is érkezne az. De előtte alaposan megnézném magamnak az adott csapatot, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések… egy biztos, csak olyan helyre mennék, ahol nagy esély van rá, hogy munkámat olyan mértékben becsüljék meg, ahogyan dolgozom!

 

Milyen volt a kapcsolata a magyar edzőkkel? Van-e esetleg olyan, akivel meg is maradt a jó viszony? Mennyire befogadó a hazai edzőtársadalom?

Jó viszonyban voltam az edzőkollégákkal és a többi szövetségi alkalmazottal is és ez a mai napig így is maradt. Erről beszélhetne akár Szélesi Zoltán, Belvon Attila vagy Róth Antal is. Többször is beszéltünk már a távozásom óta telefonon. Sajnálom, hogy nem volt több időm Magyarországon dolgozni, mert szerintem sikerült jól beilleszkednem, és azt is sajnálom, hogy a focivilágon kívül keveset láthattam az országból, mivel időm nagy részét a telki edzőközpontban töltöttem. A magyar edzők és az MLSZ vezetésének hozzáállása szerintem fantasztikus, mondtam is “Anti bának” (Róth Antalnak – a szerk.), hogy soha nem tapasztaltam ilyen pozitív atmoszférát egy klubnál vagy válogatottnál sem. Ezért sem volt könnyű az elválás a számomra.

“A külföldi edzők nem jelentenek megoldást a magyar focinak”

Szalai Ádám nemrég úgy fogalmazott, hogy nem véletlen, hogy külföldi edzőkhöz kénytelenek nyúlni a magyar válogatottnál, az utánpótlásban, és sokszor a kluboknál is a magyar fociban. A Hoffenheim válogatott támadója szerint a hazai edzők még mindig adósak az igazán nagy tehetségek kinevelésével. Valóban nagy a lemaradásunk e téren?

Szerintem Szalai Ádám nem rosszindulatból nyilatkozott így, sokkal inkább felhívta a figyelmet a magyar foci egyik problémájára. A magyar labdarúgásnak gazdag és eredményes történelme van, és edzői sikerei is akadtak bőven. Sőt, most is több és elismert magyar szakember dolgozik külföldön, elég, ha csak Dárdai Pált vagy Lőw Zsoltot említem a Bundesligából.

Szerintem a külföldi edzők alkalmazása hosszú távon nem jelent megoldást a magyar focinak. Szükség van olyan edzőkre, akik kötődnek az országhoz, a kultúrához, nyelvhez. Tanulni kell a külföldi szakemberektől, egymástól, de hosszú távon a magyar foci magyar edzőkkel fejlődhet.  

Dolgoztam az Olympiakosznál is, ott is ez volt a tanácsom a görögöknek. Egy magyar vagy görög futballista igazán a saját nemzetiségű edzőjével találja meg a megfelelő hangot, viszonyt, kapcsolatot. Abban bízom, hogy egyre több magyar edző tudja majd Szélesi Zoltán útját bejárni, és megfelelő lehetőséghez jutnak. A helyi fiatal szakemberek legnagyobb problémája ugyanis az, hogy a magyar csapatok vezetői nem bíznak igazán a szakmai képzettségükben, így szerződéshez sem sokan jutnak, és így kevesen bizonyíthatnak. Ez pedig nagy különbség a magyar és a német foci között. Amit egyedüli problémának láttam, az az, hogy az egykoron magas szinten futballozó magyar edzők közül kevesen szállnak be a játékba, a gyakorlatokba az edzéseken, miközben tudnának mit mutatni a futballistáknak, képesek lennének rá. De téves dolog azt mondani, hogy a magyar edzők mind rosszak, sőt!

 

Németországban az Ön tapasztalatával, tudásával, kapcsolataival milyen szinten tudna dolgozni? Akár a Bundesligában is? Jelenleg mivel foglalkozik?

A jelenlegi szakmai képzettségemmel – UEFA pro-licenc – minden szinten dolgozhatok Németországban is. Ugye itt is kezdtem el az edzői pályafutásomat, a legkisebbekkel, korosztályos csapatokkal, innen lépdeltem felfelé. Szerintem ez a normális útja az edzői tapasztalatszerzésnek. Úgy látom, számomra a legmegfelelőbb egy U19-es, U21-csapat irányítása lenne, ehhez a korosztályokhoz áll a legközelebb az edzői filozófiám, ezek a korosztályok jelentik az előrelépést az ifiktől a felnőttekhez. 

Jelenleg az általam közel 16 évvel ezelőtt, 2002-ben alapított, Német-Cseh Futballiskolát vezetem, nem messze a német-cseh határtól. Több nemzetiség játékosaiból álló (görög, lengyel, szlovák, cseh, német, balti államok) U11, U12 és U13-as korosztályú csapatokat vezetek, a játékosok kevésbé ismert kluboktól érkeztek és én választottam ki őket, előbb két – a német Bayern Hof és a cseh Železiarne Podbrezová –, majd egyre több klubból. Európa legerősebb csapataival, futballakadémiáival is találkoztunk már, a hétvégén például a Manchester Uniteddal és a Herthával vettünk részt egy általunk szervezett teremtornán.

Ugyancsak foglalkozom focitornák és edzőtáborok szervezésével is, U17-es, U21-es és U23-csapatok részvételével. A nagy német és angol klubok (Bayern, Dortmund, Arsenal, Chelsea, stb.)  mellett kelet-európai (Sparta Praha, Legia Varsó), de még japán és ausztrál csapatok is jártak így itt. De szerveztem már egy ausztráliai játékos-felfedezői akciót is, járt ott az Ajax is egy 3 hetes edzőtáboron, de a német szövetség támogatásával is rendeztem már edzői továbbképzéseket. Vannak magyarországi kapcsolataink is, így a Liverpool magyarországi útját is mi szerveztük, vagy a Puskás Akadémia U19-es csapatának Bayern elleni találkozóját, de dolgoztunk már együtt az MTK-val és a Győrrel is, ugyanakkor ezek a magyarországi kapcsolatok egyelőre még a kezdeti szakaszban járnak.

 

“Keveset tudok magyarul, pedig…”

Talán kevesen tudják itthon, de Romániában született, focizott is ott. Van-e bármilyen kötődése a román labdarúgáshoz, hívták-e esetleg korábban dolgozni oda?

Valóban, Romániában születtem, ott is kezdtem el futballozni. 76-szor játszottam a helyi ifi-válogatottban, jártam nemzetközi tornákon az U19-es és az U21-es csapattal is. Több mint 50-szer voltam ez alatt a négy év alatt csapatkapitány. 16 évesen már játszhattam a román másodosztályban, 17 évesen pedig az élvonalban, a nagyszebeni Interben. De megfordultam Aradon, Kolozsváron és Nagyváradon is, majd 23 évesen Németországba költöztem. Kevés kapcsolatom van ma már a román focival, inkább csak a volt csapattársakkal.

Egyébként miután távoztam Magyarországról, felmerült a lehetősége annak, hogy az akkor kinevezett Christoph Daum segítője legyek másodedzőként a román válogatott kispadján, mivel olyan szakembert kerestek mellé, aki németül és románul is beszél. De végül hivatalos ajánlatot nem kaptam.

 

Ha már a nyelveket említette: Bernd Storck egyáltalán nem akart megtanulni magyarul, az Ön “utódja”, Michael Boris ugyanakkor már elég jól beszél a nyelvünkön. Ön hogy állt hozzá ehhez a kérdéshez, vagy a családi kötelékek miatt egyébként is tud valamilyen szinten magyarul?

Én is úgy látom, hogy nagy előny, ha egy edző a játékosai anyanyelvén képes kommunikálni. Sajnos én keveset tudok magyarul, annak ellenére is, hogy édesapám magyar családból származó román állampolgár – ő egyébként az egész életét a focinak szánta, futballozott és edzősködött is. 21 évesen igazolt el Nagyváradról, a Crisul együtteséhez, egy olyan vidékre, ahol kevesen beszéltek magyarul. Itt az iskolai nyelvoktatás sem volt alkalmas arra, hogy megtanuljak magyarul, édesanyám pedig román származású. Egyedül az édesapámtól tanulhattam volna, de a mindennapi környezet miatt ő is inkább csak románul beszélt. Abban biztos vagyok, hogy ha tovább edzősködhettem volna Magyarországon, akkor jól meg tudtam volna tanulni magyarul.

Robert Kilin üzenete a magyar foci szereplőinek:

“Örülök, hogy volt alkalmam Magyarországon dolgozni, mint az U21-es és U20-as válogatott szövetségi edzője. Üdvözletemet küldöm az egész magyar labdarúgó-társadalomnak, az MLSZ-nél dolgozó vezetőknek és edzőknek, minden alkalmazottnak és persze a játékosoknak is. Sok sikert kívánok mindenkinek, a magyar válogatottaknak és a klubcsapatoknak is a nemzetközi színtéren!”

DUDÁS GÁBOR