0-3-ról jött vissza a két napja ötöt kapó magyar válogatott

U16-os válogatottunk csütörtökön 3-3-as döntetlent játszott az osztrákokkal Telkiben.
Privacsek András 2017. október 19., csütörtök 17:29
U16-os válogatottunk csütörtökön 3-3-as döntetlent játszott az osztrákokkal Telkiben.
Szerző: Privacsek András 2017. október 19., csütörtök 17:29

A magyar korosztályos csapat kedden 5-0-s vereséget szenvedett az osztrákoktól Telkiben, az összetartás utolsó napján rendezett visszavágón az volt a kérdés, fel tud-e állni a csapat a padlóról - írja az mlsz.hu. A mérkőzés első félórájában úgy tűnt, hogy nem: az osztrákok egy szöglet után a 11. percben vezetést szereztek, majd két nagy védelmi hibánkat kihasználva a 23. és a 27. percben újból betaláltak, 0-3-ra alakítva az állást. A 29. percben sikerült szépítenünk, Németh András egy szögletet követően lőtt a hálóba (1-3). A 37. percben szorossá tettük az állást, Mester Csaba emelt az osztrák kapuba, így 2-3-as állásnál ért véget a második félidő.

A fordulás után szép lassan mezőnyfölényre tett szert a magyar csapat, László Dávid a 63. percben egyenlített (3-3), majd a játékrész második felében könnyedén megszerezhettük volna a győztes találatot is, de kimaradtak a helyzeteink, és végül döntetlennel zárult az összecsapás.

- Mentálisan sikerült rendbe hozni a csapatot, az eredmény is azt mutatja, hogy miután átestünk a holtponton, egyenrangú ellenfele voltunk az osztrák csapatnak, egy kis szerencsével meg is nyerhettük volna a találkozót - értékelt a lefújás után Preisinger Sándor. - Ahhoz azonban, hogy ilyen erősségű csapatok ellen győzni tudjunk, még sokat kell tenniük a játékosoknak, ami többek között azon is lemérhető volt, hogy három félidőre volt szükség ahhoz, mire felvettük a nemzetközi iramot. Ez a két mérkőzés megmutatta, kik azok a játékosok, akikre számíthatunk a későbbiekben is.

Magyarország-Ausztria 3-3 (2-3)

Magyarország: Németh Márk - Vita Dániel (Bischoff Marcell, 40.), Ilyonbor Patrik (Horváth Milán, 69.), Török Kevin (Wágenhoffer Márton, 54.), Bekker Roland - Godányi Dominik (Kata Mihály, 40.), Kosznovszky Márk - Major Sámuel (Szalay Szabolcs, 40.), Mester Csaba (Zuigéber Ákos, 40.), László Dávid (Csányi Ádám, 69.) - Németh András

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz