Súlyos sérülést szenvedett Manuel Neuer a Real Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.
A Bayern München kapusának bal lábában törés keletkezett az első diagnózis szerint. A német klub tájékoztatása alapján az eset a hosszabbításban, a madridiak harmadik góljánál történt – a spanyol együttes végül 4-2-re nyert, és 6-3-as összesítéssel jutott az elődöntőbe.
A 31 éves Manuel Neuer bal lábát három hete műtötték meg.
„Manuel Neuer súlyos sérülést szenvedett, nyolc hetet ki kell hagynia” – nyilatkozott a világbajnok kapusról Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója. (MTI)
Átigazolások
ZTE
Csóka távozik
A Zalaegerszeg közös megegyezéssel szerződést bontott Csóka Dániellel. Bár a belső védő megállapodása 2027 nyaráig szólt volna, a döntés értelmében mostantól szabadon igazolhatóként válthat klubot.
AEK Athén
Marko Nikolic
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén két évvel, - 2029-ig - meghosszabbította Marko Nikolic szerződését.
Banská Bystrica
Szánthó és Polievka
Közös csapatban köthet ki Szánthó Regő és Róbert Polievka.