A Honvéd legyőzte a Fradit és közelebb került az aranyhoz

A kispestiek 2-1-re nyertek a zöld-fehérek ellen.
Budai László 2017. április 1., szombat 20:20
A kispestiek 2-1-re nyertek a zöld-fehérek ellen.
Szerző: Budai László 2017. április 1., szombat 20:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Nagyon erősen kezdett a Honvéd a Fradi elleni mérkőzésen. A kispestiek többször is a kapujához szegezték Thomas Doll együttesét, és bő félóra alatt kétgólos előnybe kerültek. Előbb Zsótér száguldott végig a pályán – már második alkalommal -, és lőtt 20 méterről a bal sarokba, majd egy felívelés után Eppel lőtt Nalepa szorításában a jobb sarokba. Thomas Doll már a 37. percben változtatott: Bognárt hozta Nalepa helyett, így Dilaver ment hátrébb a védelembe. Ugyan nem feltétlenül ennek köszönhetően, de azonnal szépített a Fradi: Kamber nem fejelt el egy labdát a középpályán, így Böde Moutari elé sarkazott, ő pedig meg sem állt a tizenhatosig, ott pedig higgadtan a kapuba gurított (2-1).

A második játékrészben sokkal többet támadott a Fradi, amely elsősorban Moutari balszélen való elfutásaiban bízott. Emiatt változtatott is Marco Rossi, aki Ikenne-King helyett a friss Villámot hozta be jobbhátvédnek. A Fradi próbálkozott, indította sorra a támadásokat, de nem sikerült bejutnia a Honvéd tizenhatosán belülre, átlövéseket pedig nem eresztettek meg a játékosai. A hajrában így is egyenlíthetett volna a vendégcsapat, de Varga R. nem találta el Djuricin középre tett labdáját. 

A két csapat közül így a Honvéd használta ki a Videoton és a Vasas pontvesztését, a kispestiek feljöttek egy pontra a fehérváriakra. A Fradi pedig már héttel van lemaradva.

ÍGY ÁLL AZ NB I - TABELLA

Honvéd-FTC 2-1 (Zsótér 20., Eppel 32., ill. Moutari 39.)

 
Átigazolások
ZTE
Csóka távozik
A Zalaegerszeg közös megegyezéssel szerződést bontott Csóka Dániellel. Bár a belső védő megállapodása 2027 nyaráig szólt volna, a döntés értelmében mostantól szabadon igazolhatóként válthat klubot.
AEK Athén
Marko Nikolic
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén két évvel, - 2029-ig - meghosszabbította Marko Nikolic szerződését.
Banská Bystrica
Szánthó és Polievka
Közös csapatban köthet ki Szánthó Regő és Róbert Polievka.
Tovább az összes átigazoláshoz