Egy szabadrúgásgól döntött a Fradi javára a derbin

Gera megpattant lövésével nyert a Ferencváros az Újpest ellen.
Budai László 2017. március 4., szombat 18:52
Gera megpattant lövésével nyert a Ferencváros az Újpest ellen.
Szerző: Budai László 2017. március 4., szombat 18:52
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A derbit az Újpest kezdte jobban, amely előbb Andric távoli lövésével, majd Balogh fejesével veszélyeztetett, de egyik kísérlet sem ment kapura, Dibusznak így védenie sem kellett. A Fradi először a 35. percben került helyzetbe, amikor Gera végezhetett el szabadrúgást 27 méterre a kaputól, a válogatott játékos pedig Balajcza kapujába lőtt, igaz, ehhez kellett Andric háta is, amelyen irányt változtatott a kísérlet (0-1). Ezután még Sternberg került nagy helyzetbe, de Balajcza védett, más komolyabb lehetőség nem történt az első játékrészben.

A nem túl színvonalas, ötletszegény játék a második félidőben is folytatódott. A beálló játékosok közül Herist lehetett dicsérni, aki ha kellett, védekezésben, ha kellett, támadásban segítette a lila-fehéreket. A 75. percben a meccs helyzete is az Újpest előtt adódott: Balogh fejelte le a labdát Lázoknak, aki két méterről, a kapu torkából bombázott fölé.

Az Újpest azonban nem tudta kicsikarni az egyenlítést, a derbit Gera góljával a Fradi nyerte.

Újpest-FTC 0-1 (Gera 35.)

 
Átigazolások
ZTE
Csóka távozik
A Zalaegerszeg közös megegyezéssel szerződést bontott Csóka Dániellel. Bár a belső védő megállapodása 2027 nyaráig szólt volna, a döntés értelmében mostantól szabadon igazolhatóként válthat klubot.
AEK Athén
Marko Nikolic
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén két évvel, - 2029-ig - meghosszabbította Marko Nikolic szerződését.
Banská Bystrica
Szánthó és Polievka
Közös csapatban köthet ki Szánthó Regő és Róbert Polievka.
Tovább az összes átigazoláshoz