Veszélyben a Loki-játékos karrierje - lehet, hogy soha többet nem focizhat

Nagy eséllyel nem futballozhat többet a Debrecen középpályása.  Szívműtéten esett át.
Budai László 2017. február 7., kedd 8:00
Nagy eséllyel nem futballozhat többet a Debrecen középpályása.  Szívműtéten esett át.
Szerző: Budai László 2017. február 7., kedd 8:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Honlapunk információi szerint Dr. Horváth Zsoltnak, a Debrecen középpályásának nagy valószínűséggel be kell fejeznie a pályafutását. A 28 éves játékos betegségéről múlt héten a Debrecen hivatalos honlapján adott tájékoztatást. 

Úgy tudjuk, hogy Horváth komoly szívproblémákkal küzdött, a műtét ugyan jól sikerült, így a teljes felépülésre reális esélye van, arra azonban kevés, hogy újra NB I-es szinten futballozhasson.

A középpályás Pécsett kezdte pályafutását, majd az MTK-hoz került, 2015-ben igazolta le a DVSC. Az őszi szezonban 18 mérkőzésen két gólt szerzett, az élvonalbeli mérlege pedig 119/21.

Horváth Zsoltnak olvasóink nevében is mielőbbi felépülést kívánunk.

A Debrecen azóta a dvsc.hu-n megerősítette információnkat, mely szerint a játékos szívműtéten esett át.

Így add a csakfoci.hu-t a mobilod főképernyőjéhez!

 
Átigazolások
Nem vállal edzői munkát
Szergej Rebrov
Egyelőre nem folytatja edzői pályafutását Szergej Rebrov.
Oroszoknál kapott állást
Blagojevic
Az Akron Tolyatti hivatalos oldalán jelentette be, hogy Srdjan Blagojevic lett a csapat új vezetőedzője.
Bajnokságon belül váltott
Bányai Péter
A Kecskeméti TE hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolták Bányai Pétert Mezőkövesdről, miután az előző idényben kölcsönben 10 gólt szerzett 7 gólpassz mellett Csákváron.
Tovább az összes átigazoláshoz