Pisont: „Most melózni kellett az eredményért”; Kuttor: „Jól játszottunk” – így látták az edzők a kupadöntőt

Pisont István, a friss Magyar Kupa-győztes Honvéd vezetőedzője felelevenítette a kispestiek ’89-es győzelmét, amelyből játékosként vette ki a részét. Kuttor Attila, a Mezőkövesd mestere szerint azt csinálták a fináléban, amit eddig is képviseltek.
Privacsek András 2020. június 4., csütörtök 7:50
Pisont István, a friss Magyar Kupa-győztes Honvéd vezetőedzője felelevenítette a kispestiek ’89-es győzelmét, amelyből játékosként vette ki a részét. Kuttor Attila, a Mezőkövesd mestere szerint azt csinálták a fináléban, amit eddig is képviseltek.
Szerző: Privacsek András 2020. június 4., csütörtök 7:50

Pisont István (Honvéd): - Sokat dolgoztunk a sikerért, nagyon boldog vagyok. Jó, hogy ide hozták a döntőt. Köszönöm a játékosoknak, köszönöm a klubnak, hogy megkaphattam a lehetőséget. Okosan és szervezetten játszottunk, nem láttam fáradtságot a játékosokon. Ellenfelünknek volt ugyan egy-két helyzete az elején, de utána kontrollálni tudtuk a meccset, a védelem tengelyében nem tudtak a kapunk elé kerülni. Támadásban viszont nem voltunk hatékonyak, középen mi sem tudtuk megbontani az ellenfél védelmét, a felíveléseink nem működtek, egyedül a széleken adódtak lehetőségeink. Most melózni kellett az eredményért, majd ha úgy hozza a sors, még nagyobb hittel és önbizalommal is fogunk játszani. Egész más felelősséggel a vállamon átélni egy ilyen sikert, mint annak idején játékosként, felelősség nélkül. Nagyon intenzív munka számomra a szerda-szombat ritmus, ahol mindegyik mérkőzés nagyon fontos más-más okok miatt. Holnap már a következő bajnoki mérkőzésre kell készülnünk, mert az Újpest ellen is jó eredményt szeretnénk elérni, ugyanakkor rengeteg tapasztalatot szerezhetek a feszített tempóval, ami a fejlődés szempontjából nagyon fontos. Egész másként éltem meg a mostani kupagyőzelmet, mint a 31 évvel ezelőttit, de elmondhatatlanul boldog és hálás vagyok azért, hogy harmincegy év után másodszor is kupagyőzelmet ünnepelhettem a Honvéddal.

Kuttor Attila (Mezőkövesd): - Jól futballoztunk, azt csináltuk, amit képviselünk. A két pontrúgás után kapott gól fájó, ami megfoghatta a csapatot. Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz. Gratulálunk a Honvédnak. Megvoltak a lehetőségeink, de egy ilyen védelem ellen nehéz tiszta ziccereket kialakítani. Annál többet, hogy mindent megteszünk a győzelemért, nem tudunk tenni, és ma ez nem volt elég. Két pontrúgás eldöntötte a sorsunkat, ami természetesen nem von le semmit a Honvéd érdemeiből. Így is voltak nagy helyzeteink, sajnos ezúttal nem tudtunk élni velük. Hiányzott a kapu előtti élesség, a sima sablonjáték nem elég egy ilyen jól működő védelem megbontásához, egyéni megoldások is kellenek, ezek nem olyan mennyiségben és minőségben voltak meg, hogy gólt lehetett volna szerezni belőle. Most nagyon fáj mindenkinek a vereség, de talán bizonyos időtávból visszagondolva, látni fogjuk a kupadöntős szereplés értékét. A döntők speciális mérkőzések, amikor semmi nem számít, csak a győzelem, ma ez nekünk nem sikerült. Ettől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra, mert mindenki a legjobbját próbálja nyújtani napról napra, egy vesztes mérkőzés nem von le semmit a munkájuk értékéből. Büszke vagyok a stábomra és a szurkolóinkra is, akiknek ezúton is köszönöm, hogy ilyen nagy számban elkísértek minket és végig buzdították a csapatot. Van érési folyamata egy csapatnak, előbb-utóbb jól kell kijönnünk az ilyen meccsekből. Harcolunk tovább. Nagyon fáj, hogy egy döntőt elveszítettünk, de megyünk tovább, hogy elérjük a céljainkat. (M4 Sport/mlsz.hu)

Olvastad már?
MK: Öngól is kellett a kupagyőzelemhez - videó
A Magyar Kupa döntőjében a Honvéd 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet a Puskás Arénában. A kispestiek Nesterov öngóljával szereztek vezetést, amire Pekár válaszolt egy bombával, majd Kamber alakította ki a végeredményt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz