"Kassai? Rossz ómen" - tartanak a németek a magyar bírótól

Olaszországban viszont azt írják, a világ egyik legjobbja.
Dudás Gábor 2016. június 30., csütörtök 13:12
Olaszországban viszont azt írják, a világ egyik legjobbja.
Szerző: Dudás Gábor 2016. június 30., csütörtök 13:12

Mint ismeretes, Kassai Viktorra bízta a Németország-Olaszország Eb-negyeddöntő (szombat, 21:00, Bordeuax) vezetését az UEFA, a magyar bíró összesen mér az ötödik meccsen fog közreműködni a tornán, harmadszor játékvezetőként.

Igen felemás reakciók érkeztek a felek, pontosabban a német és az olasz sajtó részéről, miután kiderült, hogy az elsőszámú magyar bíró fújja majd a sípot a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozón a nyolc között.

A német lapok közül sokan "rossz ómenként" tekintenek Kassai jelölésére, mondván a Nationalelfnek és úgy általában a német csapatoknak nem sok szerencséjük volt az utóbbi időben a magyar bíróval.

A Kicker is kiemeli többek között, hogy honfitársunk vezette például többek között a 2010-es, 1-0-ra elveszített vb-elődöntőjüket Dél-Afrikában a spanyolok ellen.  Megjegyzik azt is, hogy az utolsó német győzelemre 2013-ban került sor Kassai irányítása mellett, akkor a Bayern ütötte ki 4-0-ra a Barcelonát a BL-ben.

Azóta viszont a Wolfsburg (egyszer az MU, egyszer a Real ellen), és a Leverkusen sem járt sikerrel, utóbbi emlékezetes, 4-4-s döntetlent játszott a Rómával az elitsorozatban, igaz, utóbbi találkozó esetében inkább az olaszok kritizálták a magyart (akkor egy elmaradt 11-est és piros lapot, valamint egy meg nem ítélt szabadrúgást vetett fel meglehetősen bíráló cikkében a La Gazzetta dello Sport).

A rp-online.de egészen odáig elmegy, hogy "rossz választásnak" nevezi Kassait: a portál a magyar két komoly hibájára is felhívja a figyelmet. Elsőként "természetesen" a 2012-es ukrán-angol Eb-meccsre, amikor a magyar bírói csapat nem adta meg a végül kieső házigazda szabályos gólját, és azt is felrója a játékvezetőnek, hogy az idei francia-román nyitómeccsen annak ellenére is gólt ítélt a galloknak, hogy Giroud a lap szerint lökte a román kapust, Tatarusanut.

Mindeközben az olasz média inkább csak tényként közli, hogy Kassai lesz majd a bíró szombaton. A goal.com olasz kiadása annyit tesz hozzá, hogy az UEFA nyilván nem véletlenül bízta épp rá a rangadó vezetését, ilyen meccseken ugyanis csak a "világ egyik legjobbja kaphat szerepet".

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz