Dibusz: Fáj, hogy nem léphettem pályára az Eb-n, de...

A Fradi és a válogatott kapusa nyilatkozott.
admin 2016. július 6., szerda 19:43
A Fradi és a válogatott kapusa nyilatkozott.
Szerző: admin 2016. július 6., szerda 19:43

 

A magyar válogatott és a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes a bama.hu-nak nyilatkozott az Európa-bajnokságról.

Sajnos a magyar csapat számára nem tartott tovább az Európa-bajnokság.

Persze, jó lett volna még megnyújtani a franciaországi tartózkodást, de ennyi volt benne. Így sem lehetünk elégedetlenek. Igaz, amilyen szépen indult, bíztunk benne, hogy még tovább mehetünk, ám a belgák elleni meccsünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

Miért?

Nem tudtunk olyan nyugodtan, olyan jól játszani, mint a korábbi mérkőzéseken. Az elején kaptunk egy gólt pontrúgásból, a belgák pedig jól kontráznak, így a meccs alakulása az ő malmukra hajtotta a vizet. Mi mentünk előre, egyre nyitottabbak lettünk, aminek az lett az eredménye, hogy megszórtak minket.

A magyar szurkolók ennek ellenére éltették a csapatot...

Hihetetlen élmény volt, hogy húsz-harmincezer magyar szurkoló szorított nekünk! A Bajnokok Ligáját, Európa-ligát megjárt játékosaink is ezt mondták, hogy ez számukra is egy új, felejthetetlen élmény. Nem hittük volna, hogy ennyien ott lesznek, ennyien segítenek nekünk. Ráadásul kulturáltan buzdítottak minket, csak pozitív hangokat lehetett hallani a magyarokról. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek, óriási erőt adtak nekünk, amit mi a pályán igyekeztünk meghálálni.

Ha nincs Király Gábor, valószínűleg Ön is pályára lép.

Természetesen fáj, hogy ez nem jött össze, ha már idáig eljut az ember, szeretne pályára lépni. De reálisan nézve várható volt ez. Amíg tét van, amíg úgy alakul az eredmény, számítottam rá, hogy a kapitány nem változtat. Király Gabi jó formáját, edzettségi állapotát látva pedig indokolt volt, hogy ő védjen. Nagyon örültünk neki, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtott!

A belgák elleni meccsen majdnem beállhatott...

Igen, de a kapusok csak súlyos sérülés esetén jönnek le. Gábor a félidőben elmesélte, hogy kiugrott az ujja, de visszatette. Korábbi edzőm, Bogyay Zoli bácsi is mindig azt mondta, nálunk csak a nyílt törés a sérülés...

Sokan találgatják, vajon miért volt most ilyen jó ez a magyar válogatott. Minden klappolt? Mindent megkaptak, amire ezen a szinten szükség van?

Ez a csapat hónapok óta folyamatosan fejlődik, mind játékban, mind eredményességben. Látszott ez a selejtezőkön, aztán a pótselejtezőkön, majd a felkészülési meccseken is, amelyeken erős ellenfelekkel találkoztunk, mégsem maradtunk alul. Kialakult egy alapjátékunk, és az Európa-bajnokság előtt volt egy bő hónapos ausztriai edzőtáborunk, amely alatt tovább „finomhangolták” a csapatot, s még inkább összeszoktunk. Nem mellesleg valóban minden adott a minőségi munkához. Egy példa: a Telkiben használt konditermet például egy az egyben vittük magunkkal, egy kamion szállította minden helyszínre. A stáb pedig olyan nagy, hogy ekkorával eddig nyilván nem találkoztam, mert magyar klubcsapatnál ilyen nem működhet. Az erőnléti edzők is megosztották egymás között a feladatokat, nagyon jól működött minden.

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz