Az osztrákok magyarja: Engem Magyarországon senki le sem szart

Garics elmondta, miért választotta az osztrák válogatottat.
Szerkesztő 2016. június 15., szerda 13:30
Garics elmondta, miért választotta az osztrák válogatottat.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 15., szerda 13:30

 

"Egy Eb-meccs minden egyéb körítés nélkül is különleges lett volna, de az én ismert családi hátteremmel pláne az volt" – mondta a találkozó után az Origo tudósítójának Garics György, az osztrákok labdarúgója, aki nem lépett pályára a mieink elleni Eb-meccsen.

Garics ezúttal is elmondta, amit a mérkőzés előtt az osztrák lapoknak nyilatkozott: "Én továbbra is magyarnak érzem magam, magyar vagyok, csak éppen az osztrák csapat mezében játszom, ami mögött egy érdekes sztori van, amit már többször próbáltam elmondani, de senkinek sem sikerült úgy leírnia, ahogy az valóban elhangzott."

A szombathelyi születésű játékos tinédzserként került ki Ausztriába, és miután a magyar korosztályos válogatottakba egyetlen alkalommal sem hívták meg, inkább az osztrák színeket választotta.

„Az, hogy annak idején nem lehettem magyar korosztályos válogatott, az az akkoriban a magyar focit irányító rendszer bűne. Aki ismeri az akkori viszonyokat, pontosan tudja, hogy ment a játékosok meghívása. Engem senki le se szart, amíg a Rapidban osztrák élvonalbeli játékos nem lettem. Ha annak idején meghívnak a korosztályos válogatottba, akkor nekem eszem ágában sem lett volna az osztrák csapatot választani.”

TOVÁBB: Garics véleménye az osztrák-magyarról itt - kattints!

 

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz