58%: Bernd Storck az Eb "túlélői" között

A 24 Eb-résztvevőből eddig 14 döntött úgy, hogy a jól vagy akár katasztrofálisan sikerült kontinenstorna után is ragaszkodik kapitányához.
Dudás Gábor 2016. július 19., kedd 9:09
A 24 Eb-résztvevőből eddig 14 döntött úgy, hogy a jól vagy akár katasztrofálisan sikerült kontinenstorna után is ragaszkodik kapitányához.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 19., kedd 9:09

24 ország vett részt a bő egy hete véget ért franciaországi Európa-bajnokságon és természetesen – mint minden nagy torna után – voltak, akiknek az állásukba került a gyengébb szereplés. Akadtak kivételek is, akik esetében már az Eb előtt tudni lehetett, hogy nem maradnak posztjukon (lásd az olasz Contét vagy az Izlandot irányító svéd Lagerbäcket), illetve olyan szakemberek is, akik a nagyobb támadások (Löw), vagy lemondásuk (pl. a horvát Cacic vagy az Albániát vezénylő De Biasi) ellenére is folytathatják munkájukat a 2018-as vb-ig.

Sőt, egy, épp a csoportunkban leszerepelt gárda, Ausztria is ragaszkodott kapitánya, Marcel Koller maradásához.

A magyar nemzeti tizenegyet irányító Bernd Storck sorsa az Eb előtt sem volt kétséges, és a torna után még inkább sziklaszilárddá vált, hogy a német kapitány marad a posztján. Sőt, Csányi Sándor elmondása szerint a 2018-as vb selejtezőinek eredményei sem befolyásolják majd azt, hogy folytatja-e munkáját vagy sem.

 

AKIK KAPITÁNYOK MARADTAK AZ EB UTÁN IS:

BERND STORCK (Magyarország)

Giovanni De Biasi (Albánia)

Marcel Koller (Ausztria)

Michael O'Neill (Észak-Írország)

Didier Deschamps (Franciaország)

Ante Cacic (Horvátország)

Martin O’Neill (Írország)

Adam Nawałka (Lengyelország)

Joachim Löw (Németország)

Fernando Santos (Portugália)

Vladimir Petkovic (Svájc)

Jan Kozak (Szlovákia)

Fatih Terim (Törökország)

Chris Coleman (Wales)

 

AKIK TÁVOZTAK A TORNÁT KÖVETŐEN:

Roy Hodgson (Anglia)

Marc Wilmots (Belgium)

Pavel Vrba (Csehország)

Lars Lagerbäck (Izland)

Antonio Conte (Olaszország)

Leonid Sluckij (Oroszország)

Anghel Iordanescu (Románia)

Vicente del Bosque (Spanyolország)

Erik Hamren (Svédország)

Mikhail Fomenko (Ukrajna)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz