Rossi: "Nem érdemeltünk győzelmet"

A Debrecen - Honvéd (0-1) mérkőzés után a két szakvezető értékelt.
Privacsek András 2016. szeptember 21., szerda 7:37
A Debrecen - Honvéd (0-1) mérkőzés után a két szakvezető értékelt.
Szerző: Privacsek András 2016. szeptember 21., szerda 7:37
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Leonel Pontes (DVSC): - Csak a gól hiányzott a játékunkból, hatvan percig jól játszottunk. Voltak helyzeteink, amelyeket be kellett volna rúgni. A végeredmény nem tükrözi a játék képét, legalább egy pontot érdemeltünk volna. Csak a kemény munkában hiszek, aminek - biztos vagyok benne - meglesz az eredménye.

Marco Rossi (Honvéd): - Ez volt az első olyan sikerünk ahol nem lehet azt mondani, hogy egyértelműen megérdemeltük a győzelmet. Az első félidő a miénk volt, a második viszont a Debrecené. A Ferencváros, Videoton, vagy Debrecen ellen azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem használjuk ki a helyzeteinket. Szenvedéssel, küzdelemmel is lehet eredményt elérni, most ez történt.

Átigazolások
Oroszoknál kapott állást
Blagojevic
Az Akron Tolyatti hivatalos oldalán jelentette be, hogy Srdjan Blagojevic lett a csapat új vezetőedzője.
Bajnokságon belül váltott
Bányai Péter
A Kecskeméti TE hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolták Bányai Pétert Mezőkövesdről, miután az előző idényben kölcsönben 10 gólt szerzett 7 gólpassz mellett Csákváron.
Lokiban folytatja
Macsó Máté
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Macsó Máté a DVSC-ben folytatja pályafutását, miután a DVTK értékesítette a játékjogát a hajdúságiaknak.
Tovább az összes átigazoláshoz