Debrecen

Loki: Ismét Nyíregyházán játsszák az EL-meccseket

Feltöltve: 2013, június 18 - 18:29

A tavalyi évhez hasonlóan idén nyáron is a nyíregyházi Sóstói Stadionban játssza le nemzetközi mérkőzéseit a Debrecen labdarúgócsapata - mondta el Róka Géza klubigazgató kedden az MTI-nek.

Varga: "Óriási lehetőség lenne az angol másodosztály"

Feltöltve: 2013, június 18 - 14:54

Varga József elmondta, mindenképpen külföldön szeretné folytatni pályafutását. A Debrecen játékosa szerint nagy előrelépés lenne számára az angol másodosztály, ahonnan állítólag a Watford és a Middlesbrough is érdeklődik iránta.

Coulibaly 60 milliós fizetést akar kérője szerint

Feltöltve: 2013, június 17 - 21:11

A magyar viszonyok között csillagászatinak tűnő fizetési igénnyel rukkolt elő Adamo Coulibaly, legalábbis erről nyilatkozott az őt szerződtetni kívánó Anorthoszisz Famaguszta képviselője. A francia csatár állítólag nem érte be évi 140 ezer euróval, több, mint 200-at kér, a klub mindenesetre a támadó válaszára vár.

Megúszta a műtétet a Loki válogatottja

Feltöltve: 2013, június 17 - 20:01

A válogatott keretből is haza kellett jönnie Mészáros Norbertnek, akit végül mégsem kell műteni, július közepén elkezdheti az edzéseket.

NB I: Pörög a magyar átigazolási piac - így állnak a csapatok

Feltöltve: 2013, június 17 - 09:04

Pörögnek az események idehaza az átigazolási piacon. Egy-két változás már hivatalosnak tekinthető, lehetőségekből pedig pláne nincsen hiány. A könnyebb átláthatóság kedvéért a jövőben rendszeresen jelentkezünk talán már megszokott összegző anyagunkkal, amely azt foglalja össze, hogyan állnak az egyes klubok az érkezők, a távozók, a jelöltek terén.

Coulibalynak új kérője van - "az anyagiak nehezítik a tárgyalást"

Feltöltve: 2013, június 16 - 16:08

Ciprusi lapértesülések szerint új kérő jelentkezett be Adamo Coulibalyért, a magyar bajnokság legutóbbi gólkirályáért. A DVSC-TEVA lejáró szerződésű csatára a jelentések alapján az Anorthoszisz Famagusztával tárgyal, ugyanakkor az egyik beszámoló hozzáteszi, a francia támadót nehéz lesz megszerezni, gazdasági okok miatt.

Varga Józsefet Londonba is hívják a SkySports szerint

Feltöltve: 2013, június 15 - 17:04

A Watford is érdeklődik a Debrecen középpályása, Varga József iránt - adta hírül a SkySports. A mértékadó angol sajtóorgánum szerint az élvonalba vágyó londoniak nagy erőkkel keresik a megfelelő erősítést a középpálya közepére, a játékosért folytatott versenyben viszont még mindig a Middlesbrough áll kedvezőbb helyzetben.

Van egy mutató, amiben a Fradi a csúcs az NB I-ben

Feltöltve: 2013, június 15 - 13:56

Egy speciális statisztikai mutató szerint a Ferencváros formája ment át a legnagyobb fejlődésen egy év alatt az NB I mezőnyében.

1 millió euró alá teszik Varga József árát Bécsben

Feltöltve: 2013, június 15 - 11:05

Hosszabb cikkben elemzi a Rapid Wien középpályásainak kérdését az egyik osztrák portál. A weboldal szerint a lehetséges erősítésként korábban bedobott két név közül Varga József érkezése tűnik reálisabbnak, mivel a másik jelölt, az izraeli Almog Cohen vélhetően megfizethetetlen a bécsieknek. A sport10.at azt írja, a futballista ára valamivel egymillió euró alatt mozoghat.

A csőd felé vezet az NB I útja a szakember szerint

Feltöltve: 2013, június 14 - 12:35

A magyar NB I-ben a klubok bevételeinek harmada nem üzleti alapú, a veszteség valójában hatmilliárd körüli, miközben van olyan ember, aki tavaly 1 milliárd 420 millió forint készpénzt tett egy magyar futballklubba; a számok egy csőd felé vezető utat mutatnak - mondta Muszbek Mihály sportközgazdász a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, hozzátéve: üzletileg az MTK a bajnok, a Fradi az elmúlt években 3 milliárdos veszteséget csinált. További megállapításai: főállásban 1500 ember él fizetésért a magyar élvonalból, ami túl sok a teljesítményhez képest. Tavaly csak három csapat tudott játékost eladni exportra, a tévés nézettségben az FTC negyven százalékot ver a másodikra.



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    54


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel