A Loki távozója: "Furcsa érzés volt Vidi-felszerelésben edzeni"

A DVSC-től a Videoton csapatába igazoló Bódi Ádám elmondta, furcsa érzés volt számára Vidi-szerelésben edzeni, de nem érzi úgy, hogy idegen környezetbe érkezett volna.
Szerkesztő 2016. június 2., csütörtök 19:55
A DVSC-től a Videoton csapatába igazoló Bódi Ádám elmondta, furcsa érzés volt számára Vidi-szerelésben edzeni, de nem érzi úgy, hogy idegen környezetbe érkezett volna.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 2., csütörtök 19:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Bódi Ádám nemrégiben csatlakozott a DVSC-től a Videoton csapatához. A középpályás a vidi.hu-nak nyilatkozott az első benyomásairól.

Furcsa érzés volt Vidi-felszerelésben, immár fehérvári játékosként részt venni a csapat első edzésén, hiszen a DVSC-n kívül még soha nem futballoztam más csapatban. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztem azt, hogy idegen környezetbe érkeztem volna, hiszen több játékossal is szerepeltem már együtt utánpótlás-válogatottban és a felnőtt nemzeti csapatban is. Ráadásul az elmúlt években ellenfélként is sok mérkőzést játszottam a Vidi ellen, úgyhogy a játékosok többsége már régi ismerősnek mondható számomra. Tavasszal egyébként folyamatosan nyomon követtem a Vidi szereplését, hiszen már télen is téma volt az átigazolásom, és szinte biztos voltam abban, hogy nyáron ismét napirendre kerül a dolog. Az első edzésen a labdás gyakorlatokon volt a fő hangsúly, nagyon tetszett a tréning, kíváncsian várom az előttünk álló időszakot, főleg a hétfőn kezdődő edzőtábort, hiszen ezalatt a tíz nap alatt illeszkedhetek be teljesen a csapatba. Várom már az edzőmeccseket is, szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, ami bebizonyítja mindenki számára, hogy igenis megérte az átigazolásom. Mindent meg fogok tenni a pályán a Vidi sikeréért.

Átigazolások
Nem vállal edzői munkát
Szergej Rebrov
Egyelőre nem folytatja edzői pályafutását Szergej Rebrov.
Oroszoknál kapott állást
Blagojevic
Az Akron Tolyatti hivatalos oldalán jelentette be, hogy Srdjan Blagojevic lett a csapat új vezetőedzője.
Bajnokságon belül váltott
Bányai Péter
A Kecskeméti TE hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolták Bányai Pétert Mezőkövesdről, miután az előző idényben kölcsönben 10 gólt szerzett 7 gólpassz mellett Csákváron.
Tovább az összes átigazoláshoz