Kaposvár

NB I: Egy kapus a piros-rekorder - a Loki és az MTK a "legszelídebb"

Feltöltve: 2013, május 22 - 17:45

Az NB I legutóbbi fordulójában öt piros lapot is kiosztottak a játékvezetők. A csakfoci.hu ennek apropóján vizsgálta meg, hogy az idei szezonban mely csapatok játékosait állították ki leggyakrabban. A lista élén a Kecskemét található 10 pirossal, érdekesség, hogy a remekül szereplő KTE kapusa, Antal Botond már harmadszor volt kénytelen idő előtt befejezni a találkozót. A PMFC, az ETO és a Diósgyőr sem lehet túlságosan büszke a teljesítményére, ugyanakkor ebben a tekintetben az MTK a legsportszerűbb csapat.

Rutinos NB I-es kapust igazolna a Puskás Akadémia

Feltöltve: 2013, május 21 - 18:33

A nyártól várhatóan az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC csapatánál nem titkolják, hogy a jövőben is leginkább a saját fiataljaikra szeretnének támaszkodni, ennek ellenére érkezhet kívülről is erősítés. Úgy tudjuk, rutinos kapust igazolhat az együttes, az egyik jelölt a kaposvári Lubos Hajduch.

A Fradi és a Honvéd a gerinc a hét válogatottjában

Feltöltve: 2013, május 21 - 11:03

A 28. forduló válogatottjába a legtöbb játékost a bajnok ETO-t legyőző Honvéd és az örökrangadót könnyedén megnyerő Ferencváros adja. A támadósort egyértelműen a két fővárosi csapat uralja. A Pakson fontos győzelmet arató Debrecenből két labdarúgó, míg az Újpestből, a Diósgyőrből és Videotonból ezúttal egy-egy játékos került a válogatottba. A kispestiek delegálják a hét edzőjét is, a hosszabbító Marco Rossi személyében, a hét cseréje viszont egy vesztes csapatból került ki.

Videó: Torghelle úgy "adott gólpasszt", hogy nem ért a labdához

Feltöltve: 2013, május 18 - 22:07

A Videoton 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában. Torghelle Sándor mindkét találat előkészítésében szerepet vállalt, az elsőnél azzal hozta helyzetbe a társat, hogy nem ért a labdához. Az MLSZ TV videója.

Moniz egy lényeges különbséget látott, a Pécs edzője nem értékelt - nyilatkozatok

Feltöltve: 2013, május 18 - 21:02

Ricardo Moniz, a Ferencváros mestere szerint az volt a különbség az elmúlt hetek sikertelen meccsei és az MTK elleni siker között, hogy ezúttal a gárda berúgta helyzeteit. A Videotont irányító José Gomes 75 fantasztikus percet látott a Kaposvár ellen, Prukner László vegyes érzésekkel gazdagodott. Marc Leliévre azt emlegette, néhány játékosa nem azt csinálta, amit kellett volna, Lőrincz Emil pedig nem akarta értékelni a futballistákat a Siófok elleni bukás után. Edzői nyilatkozatok.

Torghelle volt a Vidi nyerőembere a Kaposvár ellen

Feltöltve: 2013, május 18 - 20:21

A Videoton 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A hazaiak nyerőembere Torghelle Sándor volt, aki ezúttal előkészítőként jeleskedett. Kovács Istvánt fejjel szolgálta ki, Arturo Álvarezt pedig úgy hozta helyzetbe, hogy hozzá sem ért a labdához. A vendégek egy szép lövéssel szépítettek a második félidő derekán. A fehérváriak megerősítették második helyüket a táblázaton.

A Fradi ellenszerét keresik, a Vidi gálát rendezne - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2013, május 18 - 11:20

Garami József tudja, mit várhat a Ferencvárostól az MTK elleni örökrangadón, és reméli, hogy ennek a tudásnak a birtokában a zöldek ellenszerét is megtalálják. Máté Csaba, az FTC másodedzője szerint nem elég, ha 1-2 Fradi-játékos teljesít jól. A Videotonnál arra készülnek a Kaposvár ellen, hogy a szurkolóikat kiszolgálják és látványos játékot mutassanak be, míg Pécsen úgy számolnak, hogy a kiesés ellen küzdő Siófok többet kockáztat majd a tét miatt. Beharangozó.

Az MLSZ és az NB I közös rasszizmus elleni filmje - videó

Feltöltve: 2013, május 15 - 14:40

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hétfői Küldöttközgyűlésen egyhangúlag elfogadott állásfoglalásának szellemében "A gyűlölet nem pálya!" elnevezéssel kampányt indít a klubokkal közösen a lelátón tapasztalható gyűlölködő, rasszista és megbotránkoztató megnyilvánulások visszaszorításáért, a sportszerű és szenvedélyes szurkolásért.

Három bajnokra épül a hét válogatottja - itt a csapat

Feltöltve: 2013, május 13 - 18:19

A 27. forduló válogatottjába három játékost is delegál a bajnok Győri ETO, Sasa Stevanovic, Lipták Zoltán, valamint az aranygólt szerző Völgyi Dániel is bekerült a legjobbak közé. Az egyre jobb formába lendülő Debrecenből és Honvédból is befért két-két játékos, míg a Haladás, a Diósgyőr, a Kecskemét és a Lombard Pápa 1-1 labdarúgót ad a válogatottnak.

Csányi: "Magyarország nem bír el 16 NB I-es csapatot"

Feltöltve: 2013, május 13 - 14:29

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szövetség közgyűlésén elmondta, szerinte Magyarország nem bír el 16 élvonalbeli csapatot. Úgy vélte, kevesebb csapat esetén több juthatna a bevételekből az egyes kluboknak.



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    38


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel