interjú

Dárdai: Az Eb-n minden magyar gól és megnyert párharc siker - interjú

Feltöltve: 2016, május 25 - 18:14

Dárdai Pál, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya és a Hertha jelenlegi vezetőedzője könyvbemutatóján elmondta, hogy mire lehetünk képesek az Európa-bajnokságon, kifejtette, miért Szalai Ádám a válogatott középcsatára és kiderült az is, miért nem vállalta el a kapitányi posztot hosszabb időre. A szakvezetőtől azt is megtudtuk, hogy szerinte mi a legnagyobb különbség a Dárdai-féle és a jelenlegi válogatott között.

"Nagy dobásra készül a Videoton" - interjú Kovács Zoltánnal

Feltöltve: 2016, május 20 - 12:20

Egy "nagy dobásra" és meglepetésre is készül a Videoton az átigazolási piacon, külföldről csak minőségi játékosokat hozna, de itthonról is erősítene, amennyire lehetséges a jelen piaci körülmények között - árulta el Kovács Zoltán fehérvári sportigazgató a csakfoci.hu-nak. Szóba került az is, miért vert 21 pontot a Ferencváros a Videotonra, hogy a fehérváriak mai állapotukban mire mennének a BATE ellen, hogy kit akartak leigazolni a Premier League-ből, de a vezető nyilatkozott az új trénerről, a norvég Henning Bergről is. Kovács elmondta, miért nem tart attól, hogy a Vidi ezúttal is felsül majd úgy a külföldi edzővel, mint egy éve a francia Casonival. Interjú.

"Az NB I elérése lehetetlen egy női játékvezető számára" - állítja a BL-döntő bírója

Feltöltve: 2016, május 14 - 12:20

Nagy megtiszteltetés érte Kulcsár Katalint. Amióta a nőknél Bajnokok Ligájának hívják a legrangosabb kupasorozatot, ő az első magyar játékvezető, aki megkapta a finálét. Május 26-án ugyanis Kulcsár vezeti a Wolfsburg-Lyon döntőt. A legmagasabban jegyzett hazai női játékvezetőnk elmondta: miként készül a fináléra, mennyiben változott itthon a női bírók megítélése az elmúlt években, és szót ejtett arról is, miért vezetett eddig csak egy férfi NB I-es mérkőzést. Interjú. (Fotó: focibiro.hu)

A holland liga magyarja: "Otthon rúgtam ötvenet, itt alig sikerült tízet" - interjú

Feltöltve: 2016, május 10 - 15:50

Tizenhat éves volt mindössze, amikor Hollandiába került a Twente akadémiájára. Még mindig csak húsz éves, de már a holland élvonalban szerepel az újonc De Graafschap színeiben. Most nem csattan ki a boldogságtól, mert hiába lőtt gólt az Ajaxnak, tavasszal csak elvétve kapott lehetőséget csapatában, melynek az osztályozón kell kivívnia a holland élvonalban maradást. A fiatal magyar középpályást a korosztályos és a felnőtt-válogatottnál sem veszik számításba – sejtése sincs, hogy miért. Interjú Vida Kristopherrel.

Vignjevic: Köszönöm Kubatov Gábornak, ha így gondolja - interjú

Feltöltve: 2016, május 7 - 12:58

Marad Újpesten és a következő szezonban szeretne már komolyabb célokért küzdeni a lilákkal a szerb vezetőedző, Nebojsa Vignjevic. A szakember a Ferencváros elleni kupadöntő előtt, a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt arról, miért kell ehhez egy "Roy Keane" is, hogy elégtételt jelentene-e a Fradi elleni siker a gyengébb bajnoki tavasz után és hogy Thomas Dollal ellentétben ő miért nem vár óvatos találkozót a szombati finálétól. Vignjevic Kubatov Gábornak is "üzent". Interjú.

Gosztonyi: Lengyelország? Itt ha kell, szétfejelik a kapufát! - interjú

Feltöltve: 2016, május 6 - 14:58

Gosztonyi András azonnal berobbant a lengyel Slask Wroclaw csapatába, majd egy sérülés majdnem két hónapra harcképtelenné tette. A 25 éves középpályás azonban már 100%-os állapotban van, és régen érezte magát ilyen kirobbanó erőben, mint most. Gosztonyi a csakfoci.hu-nak elmondta: képességei alapján legalább 15-szörös felnőtt válogatottnak kellene lennie, bejön neki a lengyel mentalitás és akár a kapufát is szétfejelné, ha az edzője arra kérné. A Garami, Mezey, Szivics edző-trió pedig az etalon számára. Interjú.

"Hat meccses eltiltást azok szoktak kapni, akik bírót akarnak verni"

Feltöltve: 2016, április 28 - 08:50

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 6 meccsre tiltotta el a hétvégi fordulóban kiállított Laczkó Zsoltot és Torghelle Sándort. A Békéscsaba válogatott labdarúgója a döntés után a csakfoci.hu-nak elmondta, nagyot hibázott, vállalja a felelősséget, de azt várná, hogy a hibázó játékvezetőre nézve is legyen következménye egy-egy tévedésnek, ne csak a csapatokra vagy játékosokra nézve. A hatmeccses eltiltás sokkolta őt, ezért biztosan fellebbezni fog.

Fradi: "Az NB I nem készít fel minket Európára" - interjú Hajnal Tamással

Feltöltve: 2016, április 8 - 08:59

Hajnal Tamás szépségdíjas góllal tette emlékezetessé a Ferencváros bajnoki fiesztáját a Paks ellen. A Fradi középpályása többek között beszél arról, hogy mégsem ez élete találata, elmondja, hogy miben múlták felül a legnagyobb riválisokat, de kiderül az is, hogy a játékos-fejekben még mindig ott motoszkál a Zeljeznicar elleni kudarc és hogy az NB I nem igazán nyújt felkészítést Európára. Hajnal szerint helye lenne a magyar válogatottban, nem zárja ki, hogy játékos pályafutása végén visszatér Németországba, de azt sem, hogy televíziós szakértő legyen belőle. Egy biztos: minimum egy évig a Fradi játékosa maradna. Interjú.

Az MTK új edzője nem hitte el, hogy kinevezték: "112 sms-t kaptam" - interjú

Feltöltve: 2016, február 4 - 13:57

Sokakat váratlanul ért, hogy szerdán az MTK közös megegyezéssel szerződést bontott László Csaba vezetőedzővel, akinek a helyét az addigi segítője, Teodoru Vaszilisz vette át. Az új szakvezető a csakfoci.hu-nak beszélt a kinevezése részleteiről és arról is, hogy mit várnak tőle a vezetők. Vaszilisz többek között elmondta azt is: milyen volt a viszonya László Csabával, akit összehasonlított az MTK korábbi sikeredzőjével, Garami Józseffel. Interjú.

Möller szerint ez a világbajnokságnál is keményebb lesz - interjú

Feltöltve: 2015, december 26 - 10:54

Andreas Möller a norvégok elleni pótselejtezők előtt lett a magyar válogatott stábjának tagja. Az egykori Eb-győztes Bernd Storck kérésére érkezett hazánkba, de azt maga sem gondolta volna talán, hogy december végén még itt lesz. Möller szerint ez Eb még a világbajnokságnál is keményebb lesz. A csakfoci.hu-nak a hazautazása előtt adott rövid interjújában beszélt arról, milyennek ismerte meg a magyar futballt az eltelt rövid idő alatt.

Storck-interjú: "Nem az én dolgom a hazai edzők kritizálása, de..." - jobb húzása is volt Kleinheislernél

Feltöltve: 2015, december 17 - 21:05

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, már megkezdték az Eb-ellenfelek feltérképezését, a tornán pedig nem Portugália lesz a legnehezebb ellenfél, ahogy Cristiano Ronaldóból sem készülnek majd fel külön. A hazájában is dicsért német tréner arról is beszélt, hogy miben okoztak számára csalódást a magyar edzők, továbbá úgy véli, nem Kleinheisler László mély vízbe dobása volt a legjobb húzás a részéről, a klubjaikban mellőzött labdarúgóit pedig rendszeres játéklehetőség elérésére buzdítja. Interjú.

Dibusz a külföldi kérőkről: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nyár nem volt nehéz" - interjú

Feltöltve: 2015, október 2 - 09:23

A nyár nem volt egyszerű az átigazolásokról szóló hírek miatt, amit nem lehetett teljesen kizárni - mondta Dibusz Dénes a csakfoci.hu-nak. A Ferencváros kapusa beszélt arról is, hogyan fogadta azt, hogy a válogatott kapusedzője szerint már el kellene igazolnia, és azt is, hogyan éli meg Király Gábor és Bogdán Ádám remeklését. Szóba került a Feröer elleni válogatott meccs, a Fradi megszakadt sorozata és azok a meccsek is, amikor lövés se megy a kapujára. Interjú.

Fradi: "Arra a hozzáállásra nem készít fel az NB I, ami a bosnyákok ellen volt" - interjú Orosz Pállal

Feltöltve: 2015, szeptember 10 - 09:06

A Ferencvárosnál nem osztják azt a nézetet, hogy a csapatnak előre oda lehetne adni a bajnoki címet, viszont annak örülnek, hogy egyre kevésbé szeretnek ellenük játszani a hazai klubok - mondta Orosz Pál. Az FTC vezérigazgatója beszélt arról, hogyan dolgozták fel házon belül a Zeljeznicar elleni kiesést, milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy a váratlan búcsúra ne menjen rá a teljes őszi szezon. Az átigazolások kapcsán szóba került, miért nem lett Otigba a klub játékosa, de az is, szeretne-e még igazolni az FTC. Interjú Orosz Pállal.

Holman "a magyar maffiáról", a Fradiról és a Vidiről - interjú

Feltöltve: 2015, augusztus 14 - 08:52

Talán a legnehezebb a helyzetem a keretben - mondta a csakfoci.hu-nak adott interjújában a héten kupameccsen duplázó Holman Dávid. A Lech Poznan fiatal légiósa elmondta, mitől lett sokkal erősebb és gyorsabb Lengyelországban, mit követelnek meg kevésbé Magyarországon, de arról is beszélt, mitől megy jól a honfitársainknak a helyi ligában. Szóba került a Videoton elleni párharc, egy kínos nyilatkozat és az is, beférne-e a Fradiba. Interjú Holmannal.

Az Újpest edzője: "Senkit nem fogok betenni a csapatba a pénz miatt" - interjú

Feltöltve: 2015, július 31 - 14:10

Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője csak a pénz miatt nem hajlandó változtatni azon az elképzelésén, hogy a lehető leütőképesebb felállásban játszassa csapatát, és az MLSZ javaslatával szembemenve is ragaszkodik a légiósokhoz. Magyar kiszemeltjei voltak, vannak a liláknak, de mint azt a szerb tréner a csakfoci.hu-nak elmondta, néha a több (pénz) is kevésnek bizonyult, mint például Radó esetében. A szakember Hazardról, Suljic esetleges távozásáról, de a magyar klubok nemzetközi szerepléséről is nyilatkozott honlapunknak adott interjújában.

A friss bajnok Kádár: "Úgy kell játszanunk Finnországban, mint Bukarestben" - interjú

Feltöltve: 2015, június 8 - 15:49

Pár hónap alatt már be is gyűjtött egy bajnoki címet Lengyelországban Kádár Tamás, aki a Lech Poznannal gyűjtötte be az aranyérmet. A futballista Telki felé tartva a csakfoci.hu-nak elmondta, hogy hatalmas ünneplés volt a városban a hétvégén, de neki idő előtt véget ért a fieszta egy kellemes kötelezettség, a válogatott miatt. A hátvéd úgy érzi, ha úgy játszik a nemzeti együttes Finnországban, mint Bukarestben, akkor nem lesz gond.

Fradi: Orosz az igazolásokról, a szurkolókról és az állami pénzekről - interjú

Feltöltve: 2015, június 2 - 15:17

Egy tavaly nyári megállapodás értelmében tíz évig biztosított a Ferencváros működése, igaz, ezzel a szinttel nem szeretnék beérni - mondta Orosz Pál. Az FTC Zrt. vezérigazgatója beszélt arról, hogyan látja az állami cégek szerepvállalását a klubnál, és több példával szemléltette, hogyan zajlik az élet a kupagyőztesnél. Szóba került, mit tanácsoltak a Chelsea-vezetők a ferencvárosiaknak, de az is, miért ebédelnek együtt más klubvezetőkkel a meccsek előtt, és arra is kitért, milyen szabályokat kell betartaniuk a fiataloknak, ha belépnek az edzőközpontba. Kifejtette, miben hozott változást Theo Shneider és miért nem csinált látszólag két hónapig semmit a német szakember, és mit jósolt Thomas Doll a tavaszi idényre. Interjú Orosz Pállal.

"Az NB I a legnagyobb csalódás Magyarországon" - interjú a Honvéd-akadémia holland igazgatójával

Feltöltve: 2015, május 28 - 19:03

A közelmúltban az FTC bázisát vezető Theo Schneider részletesen beszélt a magyar utánpótlás aktuális kérdéseiről, problémáiról, most a Honvéd akadémiájának szakmai igazgatója, Jasper de Muijnck adott hosszabb interjút a csakfoci.hu-nak. A holland elmondta, hogy a magyar fiataloknak technikailag és taktikailag is komoly hiányosságaik akadnak, amelyek már akár 7-10 éves korban jelentkeznek. De Muijnck nem elégedett az edzések intenzitásával, és azzal sem ért egyet, ha a játékosoknak mindent a szájukba rágnak. Érthetetlennek tartja, hogy az NB I gyengébb csapatai miért nem adnak teret a tehetségeknek, ha úgyis esélytelenek a bajnoki címre, és azt is furcsállja, hogy az MLSZ ilyen későn hirdette ki a következő idénnyel kapcsolatos reformokat. Az élvonal szintje hatalmas csalódás volt De Muijnck számára, aki eddig egyetlen alkalommal érezte úgy, hogy Magyarország megmozdult a futballért. Interjú.

"Most is ugyanígy döntenék" - a bajnoki címnél is van nagyobb bravúr



Feltöltve: 2015, május 23 - 09:49

Hiába a gondok, nem bánta meg, hogy Kecskemétre igazolt Laczkó Zsolt. A válogatott játékos ugyanígy döntene, a következő szezonjától pedig sokat vár, mivel végre újra tartósan játékban van. A szélső beszélt arról is, hogyan éli meg a kecskeméti öltöző a kialakult helyzetet, de elárulta azt is, mi alapján választja majd ki a következő klubját.

Fradi: "Nem azért jöttem ide, hogy fél év után eligazoljak" - interjú

Feltöltve: 2015, május 22 - 16:56

Varga Roland a Videoton elleni Magyar Kupa-döntőn újfent bizonyította, hogy ő és a Ferencváros is jól döntött, amikor a télen szerződést kötöttek egymással. A magyar válogatott szélsője a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt arról, miért épp a nagy meccseken eredményes rendre, hogy miben kell még sokat fejlődnie, hogy szerinte egyenrangú ellenfél-e jelenleg az FTC és a Videoton, illetve hogy tervezi-e esetleg, hogy a kitűnő tavaszi produkciója után esetleg külföldre igazol.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel