Bejelentették, melyik csatornán lehet nézni a következő Bundesliga-szezont

Az Eurosport megszerezte a labdarúgó német Bundesliga 2017–2018-as szezonjának exkluzív lineáris és digitális közvetítési jogait Magyarországra.
Budai László 2016. november 24., csütörtök 17:38
Az Eurosport megszerezte a labdarúgó német Bundesliga 2017–2018-as szezonjának exkluzív lineáris és digitális közvetítési jogait Magyarországra.
Szerző: Budai László 2016. november 24., csütörtök 17:38

 A csatorna csütörtöki közleményéből kiderült, hogy az új megállapodás szerint az Eurosport 2-n lesznek láthatóak a péntek esti főműsoridős mérkőzések, illetve a szombat és vasárnap délutáni meccsek is. Az Eurosport fordulónként hat mérkőzést közvetíthet, emellett heti magazinműsorban mutatja be a hét kiemelkedő eseményeit.

„A televíziós közvetítések mellett a Bundesliga 1 és a Bundesliga 2. minden mérkőzése elérhető lesz az Eurosport Playeren élőben és on-demand (igény szerint), ezzel téve teljessé a német bajnokság nyújtotta élményt a nézők számára” – olvasható a közleményben.

„Azon leszünk, hogy a legszínvonalasabb közvetítéseket nyújtsuk a magyar rajongóknak” – mondta Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója.

A Bundesliga mérkőzései jelenleg is az Eurosporton láthatóak.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz