Egyaránt felkészülési mérkőzést játszott a Ferencváros II csapata, illetve a Vasas, Lipcsei Péter együttese a Mátyus János által felkészített REAC-ot, az angyalföldiek a Dunaújvárost fogadták.
Bár egy büntetőből esett góllal vezetett a Haladás a Mainz elleni felkészülési mérkőzésen, a Szalai Ádámot is bevető Bundesliga-csapat végül fordított és 2-1-re nyert a Rohonci úton.
Két edzőmérkőzést játszott a nap folyamán a ZTE együttese. Az NB III-as Dombóvár ellen 2-1-es vereséget szenvedtek a kék-fehérek, az osztrák Hartberg ellen ugyanakkor 2-1-re győztek.
Két edzőmérkőzést is játszott szerdán a Vasas, a Vác 5-1-re, a Budaörs 4-1-re győzte le az angyalföldieket. Nézd meg a két csata összefoglalóját! (A Vasas TV videói.)
Király Gábor a meccs előtt élete legnehezebb meccsének nevezte az 1860 München szombathelyi felkészülési találkozóját, a németek végül 1-0-ra megnyerték a kapus szempontjából kiemelten fontos összecsapást. A Haladásnak is voltak lehetőségei, a látottak alapján azonban a bajor siker megérdemeltnek mondható. A csatát Lauth lövése döntötte el a 34. percben.
2-1-re kikapott a Győri ETO az NB II-es Sopron ellen, a két csapat szombat esti felkészülési mérkőzésén. Bár a már a jövő heti, Debrecen elleni nyitórangadóra készülő győriek Trajkovic góljával vezetést szereztek, az SVSE Gyánó és Deme góljával fordítani tudott.
Egy átigazolásokkal foglalkozó olaszországi portál szerint Roberto Mancini 20 esztendős fia a Honvédban folytatja pályafutását. A tuttomercatoweb.com szerint már tényként lehet tekinteni a fiatal csatár, Andrea Mancini budapesti érkezésére.
Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.
Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.