MTK

"Önfenntartó lesz az MTK új stadionja" - Deutsch elárult egy titkot

Bokrétaünnepséget tartottak kedden az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjában abból az alkalomból, hogy elkészült a létesítmény tartószerkezete, és már csak 113 nap van hátra a megnyitóig.
Szerkesztő 2016. június 1., szerda 13:52
Bokrétaünnepséget tartottak kedden az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjában abból az alkalomból, hogy elkészült a létesítmény tartószerkezete, és már csak 113 nap van hátra a megnyitóig.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 1., szerda 13:52

Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy elérkeztek az építkezés második mérföldkövéhez, s a feladatot határidőre sikerült teljesíteniük. Hozzátette: a több mint 11 ezer négyzetméteren zajló építkezésen, közel 18 alvállalkozó bevonásával, átlagosan több mint 250 ember dolgozik. A következő hónapokban a létesítmény belsőépítészeti munkáit fogják elvégezni, elkészülnek és helyükre kerülnek a gépészeti és az elektronikus berendezések, valamint a tetőszerkezet.

Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke emlékeztetett arra, hogy pontosan két évvel ezelőtt játszotta utolsó bajnoki mérkőzését az MTK labdarúgócsapata a Kaposvár ellen a régi Hidegkuti Nándor Stadionban, és 113 nap múlva, szeptember 21-én tartják majd az avatót, amikor a portugál Sporting Lisboa lesz a kék-fehérek ellenfele.

- Nem egy egyszerű sportlétesítményről van szó, itt lesz az MTK új otthona, és a labdarúgócsapatot működtető MTK Budapest Zrt. székhelye is - fogalmazott a klubelnök, aki szerint az új stadion a XXI. századi követelményeknek megfelelő, modern, kényelmes és izgalmas élményt nyújt majd. Deutsch elárulta: az építmény egyik különlegességének az ígérkezik, hogy a kispadokat nem a pálya szintjén, hanem az angol stadionokban megszokotthoz hasonlóan a lelátó első sorában helyezik el.

Az elnök visszautalt arra, hogy az Új Hidegkuti Stadion építése egy 6,5 milliárdos beruházás, ami jelentős mértékben állami forrásból valósul meg. Azt ígérte, hogy a sportlétesítmény éppen annyi bevételt fog termelni, amennyi a fenntartási költsége, így önfenntartó lesz.

Az ünnepség zárásaként egy kék-fehér labdát mintázó bokrétát helyeztek el a stadion tetőszerkezetének legmagasabb pontján. (MTI) (Fotó: mtkbudapest.hu)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz