Teljesen kiakadtak Kassaira a spanyolok: A vitatott helyzetek - videók

Kassai Viktor lett a Villarreal és a spanyol sajtó egyik célpontja, miután a Sárga Tengeralattjáró 3-0-ra kikapott csütörtökön Liverpoolban, így nem jutott az Európa Liga döntőjébe. A vendégek szerint a magyar játékvezető több ízben és döntő szituációkban döntött rosszul, kiosztott egy „erős” piros lapot és nem adott meg egy 11-est sem a Villarrealnak, de egyébként is a Poolt támogatta ítéleteivel. Maga a spanyol csapat edzője is megjegyzéseket tett Kassai produkciójára. Az angolok egy talán elmaradt kiállítást róttak fel neki, persze sokkal kevésbé vehemensen.
Csakfoci Admin 2016. május 6., péntek 11:15
Kassai Viktor lett a Villarreal és a spanyol sajtó egyik célpontja, miután a Sárga Tengeralattjáró 3-0-ra kikapott csütörtökön Liverpoolban, így nem jutott az Európa Liga döntőjébe. A vendégek szerint a magyar játékvezető több ízben és döntő szituációkban döntött rosszul, kiosztott egy „erős” piros lapot és nem adott meg egy 11-est sem a Villarrealnak, de egyébként is a Poolt támogatta ítéleteivel. Maga a spanyol csapat edzője is megjegyzéseket tett Kassai produkciójára. Az angolok egy talán elmaradt kiállítást róttak fel neki, persze sokkal kevésbé vehemensen.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. május 6., péntek 11:15

Mint ismeretes, a Liverpool 3-0-s győzelmével biztosította helyét az Európa Liga bázeli, május 18-i döntőjében, miután nem csak ledolgozta, de meg is fordította a Villarreal ellen, az első meccsen összeszedett hátrányát.
Csütörtökön, az Anfielden a magyar Kassai Viktor bíráskodott – a spanyolok szerint egyoldalúan, ezt maga a Villarreal vezetőedzője vetette fel a mérkőzést követően.

- Nagyon nehéz volt egy olyan ellenfél ellen játszani, aki ilyen nagy tempóban és a szabályosság határait súrolva játszik, amelyet meg is engedtek neki – utalt arra a tréner, hogy Kassai elnézőbb volt a Liverpoollal, mint csapatával. – (...) a bíróról inkább nem is akarok beszélni, de nagyon úgy tűnt, hogy nem volt fair a csapatunkkal szemben – idézi Marcelinót a hivatalos klubhonlap.

A Marca beszámolója is hozzáteszi, hogy a négy sárgát és egy piros lapot kiosztó magyar játékvezető teljesítménye miatt is igen csalódottak voltak a Villarrealnál. A lap azt írja, hogy két olyan vitatott szituáció volt a vendégek szerint, amelyeknél Kassainak másképp kellett volna döntenie, és amelyeknél ítélete döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét.

Az első félidő miatt a spanyolok Kassai, a hazaiakkal szembeni engedékenyebb bíráskodását emlegették, a szünetet követően viszont két konkrét esetet is felróttak neki.

Az első ilyen helyzet a kiállítás volt, amikor Victor Ruiz Lallana megtaposásáért megkapta a második sárgáját a 71. percben. A lap szerint a vendégjátékos nem szándékosan lépett oda, ezt ő maga is elmondta a meccs után, így erősnek érezték a védő kiállítását.

 

Hét perccel később jött a második kulcsjelenet, amikor Denis Suarez elesett a 16-oson belül Alberto Moreno mellett, ám Kassai – a spanyolok szerint tévesen – nem adott büntetőt. A Marca állítása szerint a Liverpool játékosa is elismerte a meccset követően, hogy kezeivel hozzáért Suarez hátához az esetnél. Ennél a szituációnál egyébként az Express c. brit lap is megjegyzi, hogy egy szigorúbb bíró és asszisztens 11-est jelzett volna lökés miatt.

 

{div}{module Videós hirdetés}{/div}

 

A liverpooli oldal természetesen nem a bíráskodással, hanem a győzelemmel és a döntőbe jutással foglalkozott elsősorban. Mindössze a Daily Mailnek volt egy megjegyzése Kassaival kapcsolatban, nevezetesen az, hogy talán kiállíthatta volna az első félidőben törlesztés miatt az egyébként is végig nagyon feszült Roberto Soldadót a vendégektől.

 

kép

videó

 

Címkék: #videó
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz