Vége a Honvéd válogatott játékosa évének: "Átdobott magán, mondtam is, hogy cseréljenek le"

A szalagok sérültek Gazdag Dániel vállában, a Budapest Honvéd magyar válogatott középpályását meg is kell műteni, de januárban már visszatérhet. 
Dudás Gábor 2019. december 2., hétfő 9:26
A szalagok sérültek Gazdag Dániel vállában, a Budapest Honvéd magyar válogatott középpályását meg is kell műteni, de januárban már visszatérhet. 
Szerző: Dudás Gábor 2019. december 2., hétfő 9:26

Gazdag Dániel a szombati, Kisvárda elleni bajnokin (0-2) szenvedett vállsérülést, a Budapest Honvéd válogatott középpályását az eset után le is kellett cserélni.

- Nem emlékszem teljesen tisztán a történtekre, az van előttem, hogy ütköztem az ellenfelemmel, és ahogy esett, nem engedett el, hanem húzott magával. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, majd amikor elesett, átdobott magán, és mivel nem tudtam kihúzni és letenni a kezem, ezért a vállamra estem – idézte fel a Hugo Secóval történt "cselgáncs-mérkőzését" Gazdag. – Egyből éreztem, hogy baj van, mondtam is az érkező Lajtaváry Buda fizioterapeutánknak, hogy cseréljenek le, olyan érzés volt, mintha eltörött volna a vállam és csúszkálna benne a csont. Még szombat este megvizsgálták a vállamat, szerencsére nem tört el semmi, a szalagok sérültek, és emiatt áll ki most egy csont. (...) Egyelőre nem tudom mozgatni a vállam, fel van kötve a karom, sétánál, nagyobb levegővételnél is fáj. Bár egy sérülés soha nem jön jókor, annyiból viszont talán szerencsés vagyok, hogy közel a szezon vége, nem kell sokat kihagynom, és januárra pedig rendben leszek - mondta a középpályás a honvedfc.hu-nak.

A sérülés kapcsán dr. Lestár Péter kispesti csapatorvos elárulta, hogy a bal oldali kulcscsont vége ficamodott ki és a csont körül lévő szalagok sérültek, ezért a csontot kell majd műtéttel helyretenni.

Gazdag Dánielre további vizsgálatok várnak hétfőn a Sportkórházban, s akkor dől el pontosan, hogy mikor műtik, ami viszont jó hír csapata számára, hogy "csak" az őszi szezonból hátralévő három mérkőzést kell kihagynia a középpályásnak, és a beavatkozást, illetve a gyógytornát követően a téli felkészülés kezdetén már számíthat rá a szakmai stáb - teszi hozzá a klubhonlap.

TOVÁBB: A teljes cikk itt olvasható!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.
Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz