Nincs szerencséje a Vasasnak, ezúttal Berecz Zsombor sérült meg, egyelőre nem tudni mennyire súlyosan.
A Vasast szinte az egész szezon során sérüléshullám sújtja, a legutóbbi bajnoki mérkőzésen mindössze 12 egészséges mezőnyjátékos állt a szakmai stáb rendelkezésére.
Berecz Zsombor a Mezőkövesd elleni találkozó 60. percében kapott egy rúgást hátulról a bal vádlijába, ami érintette a térdét is. Egyelőre nem edz, vizsgálatok előtt áll.
- Pontosan még én sem tudok semmi konkrétumot a sérülésemről. A diagnózisra még néhány napot várni kell. Egyelőre fáj a bal térdem, a bokám és az Achilles-inam. Valószínűleg magam alá fordult a bokám a rúgástól, ami miatt duzzadtabb, mint a jobb bokám. A közeli napokban MR vizsgálatra megyek, akkor okosabbak leszünk. Sajnos egyelőre nem tudok edzeni – mondta a középpályás a vasasfc.hu-nak.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)